bezár
 

irodalom

2013. 01. 22.
Gálaesttel ünnepelt az MMA
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A globális kultúra nem létezhet a nemzeti kultúrák nélkül - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden, a magyar kultúra napján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ünnepi estjén az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

prae.hu

A miniszter hangsúlyozta: magyar kultúra pedig csak akkor létezhet, ha újra megtaláljuk közös értékeinket. Az a fontos, hogy legyen terv, akarat, tehetség, a művészeket hagyják alkotni és legyen befogadó közönség, és ma mindez megvan a magyar kultúrában.
   
Vannak tervek, amelyek már majdnem megvalósultak, a kormány tervei szerint október 23-át már a Zeneakadémia felújított épületében lehet ünnepelni, rövidesen befejeződik a Pesti Vigadó és a Mátyás-templom felújítása, majd megindul a Múzeumi negyed és a Rubik Múzeum építése is - hangsúlyozta.
   
Ma a magyar kultúrában a nagy lehetőség az MMA, melynek értelme az, hogy magukra a művészekre bízzuk a magyar kultúra szervezését, ápolását - méltatta az akadémiát Balog Zoltán, párhuzamot vonva az MMA és a sikeresen működő Nemzeti Kulturális Alap tevékenysége között.
   
Hozzátette, hogy a két nagy rendszer mellé lassan létrejön a harmadik, a magánmecenatúra. Már jó ideje működik a Prima Primissima Díj, de a Múzeumi negyedben is lesz majd olyan épület, amely magánerőből épül - említett példákat.
   
Fekete György, az MMA elnöke köszöntőjében felidézte, hogy a magyar kultúra napja megünneplésének gondolata 1988-ban A nemzeti megújhodás programjában vetődött fel először, majd az Antall-kormány államtitkáraként éppen ő kapta azt a feladatot, hogy 1992. január 22-re hirdesse meg a magyar kultúra napját civil ünnepként. Akkor Sára Ernő grafikus nyolcezer plakátjával indult "misszionárius útjára" a felhívás, százezreket megmozgatva és hagyományt teremtve mindmáig - emlékeztetett.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról
Kerecsen Andrea Hiányzó kép című könyvének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 8. számáról

Más művészeti ágakról

art&design

Az EX SITU kiállításról
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés