bezár
 

art&design

2013. 01. 28.
Pulszky Társaság: változnia kell a kinevezéseknek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egyetért a kulturális intézményvezetői kinevezések gyakorlatának megváltoztatásával hétfőn közzétett állásfoglalásában a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület, L. Simon László kultúráért felelős államtitkár javaslatához képest azonban további garanciákat látnak szükségesnek.

prae.hu

"Egyre nagyobb hullámokat ver" L. Simon László január közepén nyilvánosságra hozott javaslata, amely szerint meg kellene szüntetni a kulturális intézmények vezetői állásainak kötelező pályáztatással való betöltését, azaz a kinevezésre jogosult fenntartó maga dönthetné el, akar-e igazgatói pályázatot hirdetni vagy sem - emlékeztet a dokumentum.
   
"Miután az elmúlt években számtalan esetben és helyen tapasztaltuk a pályáztatás teljes formalitását, illetve azt, hogy a felkért szakmai bizottságok véleményét a fenntartó figyelmen kívül hagyta, a törvény módosításának szándékával és irányával egyetértünk" - áll a szakmai szervezet állásfoglalásában, amelyet a magyarmuzeumok.hu portálon tettek közzé.
   
A Pulszky Társaság ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a módosításkor az eredeti javaslathoz képest további garanciák épüljenek a jogszabályba. Felvetésük szerint ezért a fenntartónak - ugyanúgy, mint a pályáztatásnál - továbbra is közzé kellene tennie elvárásait, a kinevezni kívánttól pedig szakmai és vezetői programot kérnie a kinevezés előtt, amelyet az intézmény dolgozói megismerhetnének és véleményezhetnének.
   
Javasolják továbbá, hogy a területért szakmailag felelős miniszternek a nem minisztériumi fenntartású intézmények élére a fenntartó által kinevezni szándékozott igazgató személyével való egyet nem értése esetén legyen kötelező a pályázat kiírása. A kinevezés időtartamának lejárta után a fenntartó - az intézmény munkatársainak véleményét is kikérve - nyilvánosan értékelje a vezető munkáját, és ennek alapját a kinevezés előtt készített program képezze - kéri a Pulszky Társaság.
   
Amennyiben a fenntartó a pályáztatás mellett dönt, csak kivételesen és külön megindokolva hozhasson olyan döntést, amely ellentétes a szakmai bizottság javaslatával - áll a szakmai szervezet javaslatában.
   
A Pulszky Társaság üdvözli L. Simon László kezdeményezését, hogy a tervezett változtatást az érintett területek szakmai szervezeteivel meg kívánja vitatni, és várja az erre vonatkozó meghívást - zárul az állásfoglalás.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról

Más művészeti ágakról

Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés