bezár
 

színház

2013. 02. 04.
Új helyszínen a Káva Kulturális Műhely
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új helyszínen működik tovább a Káva Kulturális Műhely; a színházi és drámapedagógiai csoport előadásai a jövőben a MU Színházban láthatóak.

Szkéné színház

A Káva és a MU Színház közös sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten Takács Gábor, a Káva Kulturális Műhely szakmai vezetője elmondta: a társulat a közművelődési intézményben (a Marczibányi Téri Művelődési Központban) eltöltött 16 év után döntött úgy, hogy a MU szakmai keretei és falai között dolgozik tovább.
   
A csoport újdonsága Az emlékezés drámái címet viselő program, valamint az, hogy a gyerekek mellett ezentúl felnőtteknek is tartanak előadásokat. A társulat - amelynek fő tevékenysége színházi nevelési előadások bemutatása - eddigi működése alatt 47 féle produkciót hozott létre, 1500 előadást tartott mintegy 60 ezer néző előtt.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
A Moonlight Pictures a Jurányiban
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról

Más művészeti ágakról

A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés