bezár
 

színház

2013. 02. 20.
Az előadóművészeti szervezetek 1,4 milliárd forintra pályázhatnak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csaknem 1,4 milliárd forintra pályázhatnak a nyilvántartásba vett, kiemelt vagy nemzeti minősítéssel nem rendelkező színházak, táncegyüttesek, illetve zenekarok és énekkarok működésük és szakmai programjaik támogatására idén - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága szerdán az MTI-vel.

Szkéné színház

A tájékoztatás szerint a színházak és táncegyüttesek számára mintegy 1 milliárd 255 millió forintos, a zenekarok és énekkarok számára pedig 125 millió forintos pályázati keret áll rendelkezésre.
   
Az államtitkárság közleménye felhívja a figyelmet arra, hogy az előadóművészeti törvény módosításának megfelelően a pályázaton indulhatnak a szabadtéri és a nemzetiségi színházak is.
   
A pályázatokról szóló döntést a kultúráért felelős államtitkár hozza meg az általa felkért szakértői testületek véleményének figyelembevételével, a Színházművészeti és Táncművészeti Bizottság javaslata alapján.
   
A benyújtási határidő a www.nka.hu oldalon történő megjelenéstől számított harmincadik nap.

A pályázati dokumentációt a http://www.kormany.hu/hu/dok?source=8&type=206#!DocumentBrowse oldalról lehet letölteni.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadás az Átriumban
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról

Más művészeti ágakról

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés