zene
2013. 03. 01.
Meghalt Lelkes Péter zongoraművész
Meghalt Lelkes Péter zongoraművész, újságíró. Búcsúztatása május 21-én lesz az óbudai temető szóróparcellájában - tudatta a család az MTI-vel pénteken.
Közlésük szerint Lelkes Pétert életének 86. évében váratlanul, február 22-én érte a halál.
Lelkes Péter 1927. június 25-én született, már gyerekkorában zongorázni tanult szülei bíztatására. Zongora-zeneszerzés szakon végezte tanulmányait, amellett, hogy zongoraművész lett, az írás volt a másik szenvedélye.
Változatos zenei pályafutást tudhat maga mögött: 1946-ban Münchenben Josephine Bakert kísérhette zenekarával, majd Svájcban is fellépett.
Az 1972-es müncheni olimpián sporttudósítóként tevékenykedett Szepesi György mellett. Nagy sikert aratott Bing Crosbyval és Johnny Weissmüllerrel készített rádióriportja. 1974-es amerikai turnéján Karády Katalin is meghallgatta játékát.
Hazatérése után műsorokat szervezett, konferált, neves előadóművészekkel, köztük Simándy Józseffel, Pitti Katalinnal, Ruttkai Évával, Váradi Hédivel dolgozott együtt.
Gyermekkorától szenvedélyes Fradi drukker volt. Lelkes Péternek több könyve is megjelent, köztük a Váradi Hédiről szóló, Júliától Stuart Máriáig című kötet.

További írások a rovatból
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Más művészeti ágakról
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről