bezár
 

zene

2013. 03. 12.
Liszt Ferencre emlékezik Sopron
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Zongoramaratonnal és koncertekkel emlékeznek művésztanárok és zeneiskolás diákok Liszt Ferencre a róla elnevezett soproni kulturális központban szombaton.

prae.hu

A zeneszerző első gyermekkori koncertjét kilencévesen Sopronban tartotta - emlékeztetett Kóczán Péter szervező.
   
Székely István, az 1977. évi Liszt Zongoraverseny győztese délután ad hangversenyt, műsorán Liszt, Haydn és Bartók művei szerepelnek. Az esti koncertet pedig Keren Hanan izraeli zongoraművész adja.

A művésznő korábban olyan zenekarokkal és karmesterekkel is fellépett szólistaként, mint az Izraeli Filharmonikusok és Zubin Mehta vagy a Budapesti Fesztiválzenekar és Fischer Iván. Soproni szólóestjén Liszt-, Beethoven- és Brahms-műveket szólaltat meg.
   
Liszt Ferenc több szálon kötődik Sopronhoz. Az egykori Sopron vármegyében, Doborjánban (a mai nevén Raidingban) született. Első, csodagyerekként adott koncertjét követően még négy alkalommal hangversenyezett a városban. Utoljára 1881-ben lépett fel, ez volt egyben az utolsó látogatása Sopronban.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
Roskó Gábor és a Project333
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje

Más művészeti ágakról

Bong Joon Ho: Mickey 17
A konyha és A brutalista című filmekről
A kripli a Centrál Színházban
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés