bezár
 

színház

2013. 04. 02.
Kortárstánc-fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kortárstánc-fesztivált rendez a Veszprémi Petőfi Színház a Latinovits-Bujtor Játékszínben péntektől-vasárnapig: három nap alatt három különleges, nemzetközileg is elismert előadást láthat a közönség.

Szkéné színház

Pénteken Vis-a-vis - találkozások A-val címmel Réti Anna produkcióját tekinthetik meg a nézők: az előadás 2012-ben elnyerte a Lábán-díjat, amely a magyar kortárstánc szakma legrangosabb elismerése - tájékoztatta Varga Róbert, a teátrum sajtófőnöke kedden az MTI-t.
   
Szombaton este Beszélj rólam! címmel Mészöly Andrea rendezését tekinthetik meg a nézők, egy olyan táncszínházi előadást, amelyben kerekesszékes művészek is szerepelnek. A produkció többek között Csontváry Kosztka Tivadar szellemiségét megidézve a fogyatékosság témáját járja körül.
   
Karc - szabad ötletek színészekre és táncosokra címmel a Tünet együttes előadását vasárnap tartják a játékszínben. A Karc 2005-ben Veszprémben A tánc fesztiválján elnyerte a legjobb produkció díját, a Szegedi Alternatív Színházi Szemlén a legjobb táncprodukció díját, a Budapest Fringe Fesztiválon pedig szakmai díjban részesült.
 
A darab Számos európai országban sikerrel turnézott, többek között Bécsben a Theater Brettben, Prágában az Alfred ve Dvore színházban, Szabadkán a Desiré Central Station fesztiválon és Regensburgban a Dokumenta fesztiválon.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban

Más művészeti ágakról

Yorgos Lanthimos: Bugonia
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés