bezár
 

art&design

2013. 06. 11.
A meztelen férfi a Művész moziban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Premier előtti filmvetítések, a Frenák társulat előadása, a Láncszemek című színdarab és kerekasztal-beszélgetések is szerepelnek a Ludwig Múzeumban nemrég megnyílt, Meztelen férfi című kiállításhoz kapcsolódó programon, amelyet azonos címmel szombattól péntekig rendeznek meg a budapesti Művész Moziban.

prae.hu

A meztelen férfi című filmhéten először láthatja a magyar közönség Laurent Bouhnik francia rendező Q, érzékek birodalma című alkotását és az Eltűnő hullámok című litván thrillert, amely a tavalyi Karlovy Vary-i fesztiválon a zsűri különdíját érdemelte ki. Emellett még négy játékfilm szerepel a programsorozatban. 
   
Frenák Pál tánctársulata a művész szólókoreográfiájával a Mennonno című produkciót mutatja be, a Czeizel Gábor által írt és rendezett Láncszemek című darab, Szirtes Balázs, Hajdú László, Novák Angéla és Nagyváradi Eszter főszereplésével lesz látható. 
   
Körösvölgyi Zoltán, a Budapest Film Zrt. cégvezetője a keddi budapesti sajtótájékoztatón felidézte, hogy a Ludwig Múzeummal való együttműködés többféle irányba indult el. Nemrég készült el egy fővárosi alapkutatás, amelyben a budapestiek kultúrafogyasztási szokásait vizsgálták. "A kutatásból kiderül, hogy nincsenek műfaji határok, a budapesti kultúrafogyasztók mindenevők" - hangsúlyozta.
   
Kiemelte, hogy vannak fesztiválok, de nagyon ritkák az olyan, több művészeti műfajt is magukba foglaló, intézményi szinten megvalósuló együttműködések, mint ez programsorozat.
   
Simon Katalin, a Ludwig Múzeum főkurátora arról beszélt, hogy a linzi múzeummal közösen létrejött kiállítással egy olyan témát szerettek volna behozni a köztudatba, amely Magyarországon egyáltalán nincs érintve. A gender témákban inkább a nőkkel szoktak foglalkozni, a tárlat pedig kifejezetten a férfiakról szól. "A Budapest Filmmel való együttműködéssel pedig kiléphetünk a múzeum falai közül, és tovább tágíthatjuk a téma spektrumát, plusz jelentéseket adva a tárlathoz" - hangsúlyozta.
Kókai Nagy Tímea, a Budapest Film munkatársa kifejtette: a filmeket úgy válogatták össze, hogy illeszkedjen a kiállítás tematikájához.

A kiválasztott filmek egyebek között azt mutatják meg, hogy miként változott a férfikép az elmúlt évtizedek során. A témához kapcsolódik identitás és emberi viszonyok tekintetében Czeizel Gábor darabja és Derek Jarman brit rendező Anglia alkonya című filmdrámája, amelyből kiderül, hogyan hatott vissza a férfiak önképére és dominanciájára az 1980-as évek szociális változásai Nagy Britanniában.
   
A programban szerepel még Juliette Binoche főszereplésével a Szex felsőfokon című francia-lengyel film, a belga Bikanyak című krimi Michael R. Roskam rendezésben, valamint a Shame - A szégyenfolt című angol filmdráma Michael Fassbender főszereplésével, a filmet Steve McQueen rendezte.
   
A vetítések után beszélgetések is lesznek a filmekről és a felmerülő problémákról, mások mellett Demetrovics Zsolt pszichológussal és Varga Balázzsal, a filmtudományi tanszék tanárával.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából
art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
art&design

Megnyitóbeszéd Vigh Levente Léptek nyomán című kiállításához
art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató

Más művészeti ágakról

Dedikáció a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása
Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés