bezár
 

irodalom

2008. 10. 22.
Magyarul is megjelent Hannu Luntiala sms-regénye
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tíz szereplő egymásra válaszolgató sms-eiből épül fel a finn Hannu Luntiala izgalmakban bővelkedő regénye, amely Az utolsó üzenetek címmel már magyarul is olvasható; a modern kommunikációs formában íródott mű az első sms-regények egyike - mondta a kötet szerdai budapesti bemutatóján a Kossuth Kiadó vezérigazgatója.

Kocsis András Sándor úgy vélte: végletesen felgyorsult világunkat mi sem jellemzi jobban, mint a rövid, gyakran ábrákkal színesített telefonos üzenet, ami sajátos módját képezi az információk átadásának és az érzelmek kifejezésének. 

Az utolsó üzenetek az első magyarul megjelent sms-regény - hangsúlyozta a kötetet megjelentető kiadó vezetője.

A szerző, Hannu Luntiala szerint a közvéleményt megosztó műve igen sok figyelmet követel az olvasótól, hisz a rövid, célratörő üzenetek hézagjait saját fantáziájával kell kitöltenie. "Az sms-kommunikáció olyan, mint kinézni egy ablakon: a tájnak csak egy apró, keretbe foglalt részletét látjuk" - tette hozzá az író, aki a finn népesség-nyilvántartó központ igazgatója is egyben.

Az utolsó üzenetek a modern finn kultúra és kreativitás egyik legremekebb példája - vélekedett Anneli Temmes, a Finnagora - Finn Kulturális, Tudományos és Gazdasági Központ Igazgatója.
 
A regény középpontjában Teemu, egy számítástechnikai cégnél vezető beosztásban dolgozó férfi áll, aki egyik napról a másikra otthagyja állását és hosszú, látszólag céltalan utazgatásba kezd. A titokzatos, egyre több bonyodalomba kerülő férfi szeretteivel kizárólag sms-ben tartja a kapcsolatot - ezekre az üzenetváltásokra épül az emberi sorsokat és konfliktusokat korunk nyelvén bemutató mű. 

Hannu Luntiala 1952-ben született Helsinkiben. 2006-ban debütált Hommes című novellagyűjteményével, ami a férfiak világának sötét oldalairól szól. Az utolsó üzenetek című, 2007-es regénye világszerte hatalmas sikert aratott.

prae.hu


nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Bemutatták Szeles Judit Világatlasz című verseskötetét
Kritika Kukorelly Endre Ház, háború, halott című könyvéről
irodalom

Az örmény idő nyomában

Más művészeti ágakról

Danczi Csaba László emlékére
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés