bezár
 

irodalom

2013. 07. 01.
Erdély aranykora: történelmi vetélkedő
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Erdély aranykora címmel történelmi vetélkedőt hirdet a Kárpát-medencében élő középiskolás korú fiatalok számára a Bethlen Gábor Alapítvány és a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány - közölte az Országgyűlés fideszes alelnöke hétfőn az MTI-vel.

prae.hu

Lezsák Sándor azt mondta, a kolozsvári országgyűlés 1613. október 23-án Bethlen Gábort választotta Erdély fejedelmévé, s az esemény 400. évfordulója alkalmából hirdetik meg a vetélkedőt.
   
A versenyre háromfős, 14-19 éves korú fiatalokból álló csapatok jelentkezését várják, de egy intézményből, baráti társaságból, egyházközségből több csapat is jelentkezhet - tette hozzá az Országgyűlés alelnöke, aki egyben a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumi elnöke is.
   
A vetélkedő felhívása szerint a játékosok közül írásbeli előzetes megmérettetés alapján 24 csapat jut a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezendő középdöntőbe, innen pedig 12 csapat a döntőbe.
A vetélkedő védnökei: Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Böjte Csaba ferences szerzetes és Lezsák Sándor.
   
Jelentkezni az írásbeli feladatsor beküldésével lehet, jelentkezési határidő: szeptember 16. A verseny írásbeli feladatai, a kapcsolódó tudnivalók, szakirodalmi ajánló letölthetőek lesznek szeptember elsejétől a www.lakitelek.hu/nepfoiskola és a www.eotvosiskola.atw.hu honlapról is.
   
Az első három helyezett csapat részt vehet Bethlen Gábor szobrának kolozsvári avatásán, amely fejedelemmé választásának 400. évfordulóján, október 23-án lesz.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
Újságírás workshopot és lapbemutatót tartott a Prae a Debreceni Egyetemen
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról
Az Alföld és a Jelenkor 2026 februári lapszámairól

Más művészeti ágakról

Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
építészet

A lakozási válságról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés