bezár
 

irodalom

2013. 07. 01.
Elkészült Ferenc pápa első enciklikája
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lumen fidei (A hit fénye) címmel pénteken jelenik meg Ferenc pápa első enciklikája, melyet az egyházfő elődjével, XVI. Benedekkel közösen írt - közölte hétfőn a Vatikán.

prae.hu

Az enciklikát pénteken mutatják be a Vatikánban. Federico Lombardi szentszéki szóvivő az újságíróknak elmondta, hogy a pápai dokumentum különlegessége az, hogy ketten írták: az enciklikán XVI. Benedek kezdett el dolgozni, majd utódja fejezte be.
   
Az enciklika 90 oldalas olasz nyelvű szövege péntektől lesz kapható a vatikáni könyvesboltokban 3,50 eurós áron. 
   
Ferenc pápa a megválasztása utáni 113. napon közli első enciklikáját, ami rekord gyorsaságúnak számít még úgy is, hogy a XVI. Benedek által megkezdett munkát folytatta. XVI. Benedek 2005-ben, megválasztása után nyolc, II. János Pál 1978-ban, megválasztása után öt hónappal adta ki első enciklikáját. 
   
A Vatikán ugyancsak hétfőn bejelentette, hogy Ferenc pápa július 8-án a délolasz Lampedusa szigetére látogat, hogy a helyi lakosokkal és a Lampedusára Észak-Afrikából érkező bevándorlókkal a tengerbe vesző ezrek tragédiájáról emlékezzen meg. 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Alföld és a Jelenkor 2026. márciusi lapszámairól
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 8. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 7. számáról

Más művészeti ágakról

A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról
színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés