bezár
 

art&design

2013. 09. 09.
Kiállítással ünnepel a 40 éves szentendrei Vajda Lajos Stúdió
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Vajda Lajos Stúdió (VLS) fennállásának 40. évfordulója alkalmából nyílik kiállítás pénteken a szentendrei MűvészetMalomban Miafene címmel - mondta el az MTI-nek Vincze Ottó Munkácsy-díjas képzőművész, a stúdió elnöke.

prae.hu

Vincze Ottó hangsúlyozta: a jubileumi kiállítás nem a 2002-es nagy, Műcsarnok-beli összefoglaló megismétlése, hanem az elmúlt tíz év bemutatása. A mostani kiállítás vezérgondolata, hogy miképp jelent meg az elmúlt tíz évben a VLS külön entitásként a hazai kortárs művészetben és hogyan kapcsolódott be a térség kortárs művészeti diskurzusába.

Történetüket felidézve a stúdió elnöke elmondta: a VLS históriája egy több korszakra és generációra tagolható történet, amely a tiltott-tűrt időszaktól ér el napjainkig.

A kezdeteket jellemezve úgy fogalmazott: az alternatív csoportosulás elutasította a konvencionalizmust, 1970-es, 1980-as évekbeli művészetük pedig egyaránt jellemezhető a szürreális, dadaista orientációval, valamint a szentendrei festészeti hagyományban gyökerező, geometria alapú, konstruktív festészettel és szobrászattal.

Az alapító tagok között találni az azóta elhunyt Matyófalvi Gábor (1947-1990) szobrászművészt, Aknay János Kossuth-díjas festőművészt, Holdas György Munkácsy-díjas szobrászművészt vagy ef Zámbó István Munkácsy-díjas festőművészt.

"A kilencvenes évek második felében azután úgy tűnt, hogy már-már a múlté a csoportosulás, azonban újra egy nagyon izgalmas, dinamikus időszak következett" - fogalmazott.

A harmincadik évfordulót követő korszak aktivitását jelzik egyebek mellett a Gödörben tartott kiállítások vagy a marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi kollektív tárlatok. De nemcsak új művek születtek, hanem új tagok is jelentkeztek, főleg a legfiatalabb korosztályból és újfajta művészetlátással is gazdagodott az egyesület.

Vincze Ottó kiemelte: a művészeti formáció működése azért is egyedülálló, mert a mai kurátori rendszerben a VLS önmaga kurátoraként lép fel, olyan közösség, ahol még valódi kapcsolatok vannak a tagok között.

A két helyszínen - a VLS Pinceműhelyben és a MűvészetMalomban - zajló esemény időbeli tagolást is jelent: az előbbiben nyíló kísérőkiállítás, a Vajda Klasszik az 1972-től 1982-ig terjedő időszakot öleli fel, míg a MűvészetMalom három szárnyában az elmúlt tíz év művei láthatók. A kiállítók névsora az alapítóktól a legfiatalabb korosztályokig terjed, köztük számos olyan művész is van, aki mögött már jelentős életmű áll.

Az eseményt többféle rendezvény is kíséri, többek között tárlatvezetés, koncertek és kerekasztal-beszélgetések.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
art&design

Megnyitóbeszéd Vigh Levente Léptek nyomán című kiállításához
art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés