bezár
 

színház

2013. 09. 14.
Japán bábszínház vendégjátéka Győrben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kulturális csemegét kínál közönségének jövő kedden a győri Vaskakas Bábszínház: egy Japánban hagyományos, de már alig játszott stílust képviselő társulat bemutatóját.

Szkéné színház

Az Asiri-za az egyetlen társulat Hokkaidón, Japán második legnagyobb szigetén, amely hagyományos ningjó dzsórurival foglalkozik. Ennek lényege, hogy hárman mozgatnak egy bábot egy speciális technikával. Ez évszázadokkal ezelőtt, az egyszerű kesztyűbábok továbbfejlesztéséből kialakult művészi technika.

A társulat célja nem pusztán a hagyományőrzés, hanem új hagyományok teremtése egy olyan vidéken, ahol a régiek nem maradtak fenn. Ezt jelzi az is, hogy a társulat neve Hokkaidó őslakosai, az ajnuk nyelvén azt jelenti, hogy "új".

A 18 esztendeje alapított társulat évente egy bemutatót tart, emellett vendégszerepléseket vállal szerte Hokkaidó szigetén. 2007-ben a három legjobb együttes közé jutottak kategóriájukban az ázsiai szigetország egy rangos kulturális fesztiválján.

A Vaskakas Bábszínház közlése szerint az élő zenével kísért programban helyet kapott békéért és termékenységért fohászkodó ünnepi tánc éppúgy, mint komikus táncmű vagy hagyományos japán szerelmi történet.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés