Az egyik legnagyobb presztízsű francia játszóhely ezerfős nagytermében - ahol Straker tíz nagyszabású koncertet adott, az elsőt 1989 februárjában - több mint 30 zenész, köztük 24 csellista (Marc Coppey, Henri Demarquette, Raphael Pidoux, Marie-Paule Milone) rajzolja fel a cselló koronázatlan királyának zenei portréját: részleteket adnak elő Straker János kedvenc műveiből, személyét pedig fotók és filmrészletek segítségével idézik majd meg.

A francia csellószövetség kezdeményezésére létrejött emléknapon két híres kávéházban, a Café des OEillets-ben és a La Coupole-ban Straker János legjelentősebb francia tanítványai beszélnek majd a magyar származású művész pedagógiai módszereiről, művészi elveiről, zenei technikájáról, amelyet az amerikai Indianai Egyetem nagyhírű gordonka tanszékének vezetőjeként osztott meg velük.

Az 1924-ben Budapesten született művész zenei tanulmányait 11 évesen a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán kezdte. A háború után a fiatal művész rögtön a fővárosi Operaház Filharmonikus Zenekarába került első csellistaként. 1948-ban települt át az Egyesült Államokba: először a Dallasi Szimfonikus Zenekarhoz, majd egy évvel később a New York-i Metropolitan Opera zenekarához szerződött. Alig néhány évig volt zenekari tag: már 1953-ban szólistának hívták a Chicagói Szimfonikus Zenekarhoz. Öt éven át zenélt Chicagóban, majd 1958-ban Bloomingtonban telepedett le, s azóta az Indianai Egyetem csellótanszékének professzora, 1961-től tanszékvezetője volt. A 20. század második felének egyik legkiválóbb gordonkaművésze volt, a cselló koronázatlan királyának tekintették.