bezár
 

art&design

2013. 10. 29.
Megújul Benczúr Gyula műve
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megkezdődött Benczúr Gyula Budavár visszavétele 1686-ban című művének felújítása a Magyar Nemzeti Galériában (MNG). A 25 négyzetméteres festmény egy hónap múlva új helyen, az MNG első emeleti Báltermében lesz ismét látható.

Benczúr nagyszabású történelmi tablója az 1896-os millenniumi ünnepségekre készült el, tízévnyi munka után. A 7 x 3,5 méteres munka a Buda visszafoglalása utáni győzelmi szemlét örökíti meg, korabeli portrék alapján megfestve Lotharingiai Károly, Miksa Emánuel, Esterházy János, Savoyai Jenő és a többi vezér alakját - mondta el kedden az MNG-ben Bellák Gábor.
    

prae.hu

A művészettörténész kiemelte: a hatalmas kép a 19. századi magyar történeti festészet utolsó nagy összefoglalása, amely még egyszer összegezte a műfaj tanulságait.
    

Gippert László főrestaurátor közölte: a vászon alapvetően jó állapotban van, de ötven éve restaurálták utoljára, így a festmény letisztításán túl számos apróbb lyuk és szakadás eltüntetése vált szükségessé.
    

Először úgynevezett tisztítóablakokat nyitottak a kép felületén, hogy feltárják az évtizedes szennyeződés mértékét. Egykor viasszal konzerváltak minden vásznat, ez az anyag azonban idővel hullámosodik, sárgul és jóval nehezebb, mint a festék - beszélt a munkálatokról a főrestaurátor.
    

Gippert László beszámolója szerint ezért a viaszt korszerűbb anyaggal helyettesítik, majd hengeren szállítják a képet új helyére, ahol sor kerül a festékfolyamatossági hiányok helyreállítására. Végül a festmény új keretet kap és az MNG Báltermébe kerül, más történelmi tárgyú 19. századi munkák mellé.
    

A Benczúr-kép szabaddá váló helyére a Nemzeti Galéria nem helyez másik festményt, így ismét élvezhető lesz a Kupolateremből a dunai panoráma.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Molnár Judit Lillával
Megnyitószöveg blanche the vidiot és Palik Eszter "Norma" című kiállításához
art&design

Riport a Honey, have you ever heard of “zacskós-tej-tartó”? című kiállítás kurátoraival, Mayer Kittivel, Novák Piroskával és Viski Noémivel
art&design

az avantgárd lövészárkában

Más művészeti ágakról

Gia Coppola: Az utolsó táncosnő
irodalom

Az örmény idő nyomában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés