bezár
 

színház

2013. 11. 06.
A kivándorlás jelensége a Katona repertoárján
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Illaberek című, a kivándorlás jelenségével foglalkozó előadásának nyílt próbáját tartja szombaton délelőtt a Katona József Színház.

Szkéné színház

Az előadást Máté Gábor rendezi. A 11 órakor kezdődő nyílt próbára a belépés ingyenes és előzetes regisztrációt sem igényel - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
   
A produkció a mai magyar társadalom egyik fontos jelenségét, a kivándorlás témáját dolgozza fel. "Jól ismert karakterekkel találkozhatunk, olyan élethelyzetben levő emberekkel, akiknek problémái különböznek, a választott megoldásuk azonban ugyanaz: otthonuk elhagyása, életük újrakezdése egy másik országban" - áll az előadás ismertetőjében.
    
A főleg improvizációkból születő darab bemutatóját november 29-én láthatja a közönség. A produkcióban Elek Ferenc, Rezes Judit, Pelsőczy Réka, Jordán Adél, Keresztes Tamás, Kiss Eszter, Pálos Hanna, Rajkai Zoltán, Szacsvay László, Takátsy Péter és Tasnádi Bence játszik.
    
A díszlet és a jelmez Kálmán Eszter, a zene Keresztes Tamás munkája.
 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés