bezár
 

film

2013. 11. 13.
Antal Nimród rövidfilmet forgat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyar filmet népszerűsítő rövidfilmet forgat népszerű magyar színészekkel Budapesten Antal Nimród filmrendező.

prae.hu

A Kontroll című kultfilm Los Angelesben született és az utóbbi években Hollywoodban dolgozó rendezője a hét végén érkezik a fővárosba, hogy leforgassa a Vissza a moziba! - Nézzünk magyar filmeket! című produkciót.
    
A rendezőt a Magyar Nemzeti Filmalap kérte fel a különleges rövidfilm elkészítésére. A szereplőgárdában olyan népszerű művészekkel találkozhat a közönség, mint Bodrogi Gyula, Csuja Imre, Derzsi János, Dobó Kata, Eszenyi Enikő, Gálffi László, Gáspár Sándor, Gryllus Dorka, Hámori Gabriella, Koltai Róbert, Kulka János, Pindroch Csaba, Rudolf Péter, Schell Judit és Szabó Győző.
    
A rövidfilmet a tervek szerint év végétől láthatják a nézők a televíziókban, online felületeken és a mozikban - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán az MTI-vel. A közlemény kitért arra, hogy a Filmalap támogatásával már húsz magyar film forgatása fejeződött be, és decembertől szinte havonta kerül a filmszínházakba új magyar alkotás.
    
Antal Nimród legutóbb a Metallica együttesről készített koncertfilmet, de ő rendezte az Elhagyott szoba, A szállítmány és a Ragadozók című amerikai produkciót is. November 23-án szakmai beszélgetésen is részt vesz a Puskin moziban. A regisztrációhoz kötött rendezvényen a magyar filmszakma képviselőivel, forgatókönyvírókkal, rendezőkkel és filmszakos hallgatókkal találkozik.

 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Luca Guadagnino: Vadászat után
Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet

Más művészeti ágakról

gyerek

Szép Szó-konferencia és módszertani műhely
Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés