bezár
 

színház

2014. 02. 12.
Hubay Miklós két egyfelvonásosa Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Igazi színészdaraboknak nevezte Sándor János rendező Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem és Antipygmalion című egyfelvonásosait, amelyeket pénteken mutat be a Szegedi Nemzeti Színház.

Szkéné színház

 A Jászai-díjas művész az MTI-nek kifejtette, hogy ma nagyobb divat a rendezői színház, mint a "színész színház". Mint fogalmazott: Hubay Miklós színészóriásokra írt egyfelvonásosai rendkívüli önfegyelmet követelnek a rendezőktől, a művek színpadra állítása nem teszi lehetővé a szabad csapongást, pontos „megfejtést” követelnek az alkotóktól. A színészeknek azokat a gondolatokat kell tolmácsolniuk a közönség felé, amelyekért a darab megíródott, és nem a szabad asszociációkat a művek ürügyén vagy kapcsán.
    
Sándor János hangsúlyozta, így nem véletlen, hogy e ritkán játszott műveket a színházak akkor veszik elő, ha megtalálják a két-két megfelelő színészt.
    
Az Ők tudják, mi a szerelem idősödő Hector Berliozát Király Levente, a Nemzet színésze alakítja, ifjúkori ideálját - akit évtizedek után feleségül akar venni - pedig Fekete Gizi játssza. Az Antipygmalionban a szobrász Bulcsú szerepében Borovics Tamást láthatja a közönség, elvált felesége, Lívia pedig Szabó Gabi.
    
A próbákkal töltött heteket „csupa játékként” élték meg az alkotók, emberekről, sorsokról beszélgettek, jellemeket alakítgattak, miközben egy színházi előadás készült – árulta el a rendező.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Moonlight Pictures a Jurányiban
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról
Az Orlai Produkciós Iroda Szuvidált szenvedélyek című előadása a Belvárosi Színházban

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
Kiről kaphatta a nevét Misi Mókus?
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés