bezár
 

színház

2014. 02. 18.
Ifjúsági bemutatót tart a Kolibri Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ifjúsági bemutatót tart a Kolibri Színház február 22-én: Kiss Márton Csöngő című darabját a szerző rendezésében láthatja a közönség.

Szkéné színház

A közelmúltban történt, 2008-as brutális kaposvári kamaszgyilkosság történetére épülő darab arra a kérdésre keresi a választ, hogy napjainkban miként lesz valakiből gyilkos, másból pedig áldozat a tinédzserek között - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.
    
"Olvasva az internetes kommenteket megdöbbentett, hogy magukat megfontoltnak tartó állampolgárokból milyen indulatokat képes kihozni egy kegyetlen gyilkosság, hogy a halálbüntetés állandó felemlegetése mellett mennyire kegyetlen büntetésformákat javasolnak. Mintha az ötleteken keresztül ugyanaz a mélyen jelen lévő agresszió mutatkozott volna meg, amelynek áldozatává vált a megölt fiú és a két gyilkos is. Ez a felismerés volt az, ami miatt érdekelni kezdett a történet" - mondta a szerző-rendező.
    
Kiss Mártonnak a Csöngő az első olyan színdarabja, amelynek története valós eseményeken alapszik, de nem célja, hogy dokumentarista drámát állítson színpadra. "A megtörtént eset kiindulási pontként szolgál a rendezéshez, amely egy fiktív történeten keresztül kíván mesélni a mai tizenévesekről, tizenéveseknek" - fogalmazott Kiss Márton.
    
Az előadásban Alexics Rita, Mészáros Tamás, Mult István, Ruszina Szabolcs és Szanitter Dávid lép színpadra, a látványért Polgár Péter, a zenéért Lázár Zsigmond felel, a produkció dramaturgja Horváth Péter.
    
A 14-18 éves korosztálynak szánt produkció a Platform 11+ együttműködés támogatásával meghirdetett magyar ifjúsági drámapályázat egyik díjnyertes alkotásából készül és drámafoglalkozás kíséri.
    
A darabból február 21-én 17 órától nyílt próbát tartanak a Kolibri Pincében, ahol az előadás megtekintésén kívül lehetőség nyílik az alkotókkal való találkozásra, beszélgetésre, az előadáshoz kapcsolódó színházi nevelési program megismerésére. A programon való részvétel regisztrációhoz kötött, a részletek a színház honlapján olvashatóak.

 
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés