bezár
 

színház

2014. 05. 07.
Ma kezdődik a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ma kezdődik a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén a budapesti Thália Színházban, ahol tíz előadást láthat a közönség vasárnap estig.

Szkéné színház

Öt nagyszínpadi és öt stúdióelőadás szerepel a programban, minden előadást közönségtalálkozó követ, amelyen a produkciók alkotóival találkozhatnak az érdeklődők.
    
A nagyszínpadon először a kassai Thália Színház mutatkozik be Egressy Zoltán Portugál című darabjával, amely palóc tájszólásban látható Dudás Péter rendezésében. Csütörtökön a Komáromi Jókai Színház előadása, Az arany ára című darab, Bereményi Géza Eldorádó című filmjének színpadi adaptációja látható Bagó Bertalan rendezésében. Pénteken a marosvásárhelyi Spectrum Színház előadását, Tamási Áron Vitéz lélek című művét Török Viola rendezésében a Bekecs Néptáncegyüttes közreműködésével tűzik műsorra.

Szombaton a Csíki Játékszín előadását, Gogol A revizor című komédiáját láthatja a közönség Parászka Miklós rendezésében. A szemlét a nagyszínpadon az Újvidéki Színház zárja Henrik Ibsen Rosmersholm című drámájával, amelyet Anca Bradu rendezett.
    
Az Arizona Stúdióban az Aradi Kamaraszínház produkciója, Alina Nelega Rudolf Hess tízparancsolata című darabja, Tapasztó Ernő rendezése kezdi a programot. Ezt követi a nagyváradi Szigligeti Színház Forgách András A fiú című darabjával az író rendezésében. Pénteken a marosvásárhelyi Yorick Stúdió produkciója, Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámája látható Sebestyén Aba előadásában, Sorin Militaru rendezésében. Szombaton a Zentai Magyar Kamaraszínház adja elő Bertolt Brecht Koldusoperáját László Sándor és Balázs Áron rendezésében.

A szemle utolsó stúdióelőadása a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház produkciója, Martin McDonagh Leenane szépe című tragikomédiája, a darabot Upor László állította színpadra.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról
Madame Tartuffe a Pesti Színházban
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés