Miután az est középpontjában a tánc áll, a beszélgetés elé is egy előadás dukál: Lőrinc Katalin és Lőrinszky Attila tánc/zene dialógusa kápráztatóan gyönyörű, Lőrinc minden mozdulata rímel az adott hangra, mintha a zene és mozdulatok egyek lennének, Lőriszky hol drámai hangsorokat, hol pedig könnyedebb zajokat ránt elő a bőgőjéből. A végtelenített, egymásba hajló mozdulatok, Lőrinc kecsessége, Lőrinszky érzelmes játéka igazán magával ragadó...

Olyannyira belefeledkezem ebbe a produkcióba, hogy a beszélgetés első néhány percére nem is emlékszem, csak akkor eszmélek fel, mikor Vincze elmondja, hogy a magyar mozdulatművészet kezdete 1902-re tehető: ekkor lépett fel Európában először nagy nyilvánosság előtt Isadora Duncan, nem véletlen tehát, hogy kiállítás anyaga is a innen indult: a századfordulótól kezdve mutatott be olyan fotográfiákat, dokumentumokat, képzőművészeti alkotásokat, melyek a mozdulatművészet megragadására vállalkoztak. Már a korai korszakból is viszonylag gazdag képi anyag áll a rendelkezésünkre, Kiss Ferenc elmeséli, hogy amikor el kezdte gyűjteni ezeket a képeket, nem gondolta volna, hogy ilyen sokat fog találni, azt hitte, hogy néhány száz fotóval ő lesz a legnagyobb magángyűjtője a mozdulatot rögzítő alkotásoknak. Fuchs Lívia ehhez hozzáteszi, hogy akkoriban mégsem ömlöttek ránk a képek olyan nagy mennyiségben, mint most, sőt a legnagyobb táncosok nem is engedték, hogy felvétel készüljön róluk, a táncok egy része tehát nem lett megörökítve, de ennek ellenére nagyon sokan festették vagy fotózták a táncosokat, táncokat. A tánctörténész azonban rávilágít, hogy ezek sem voltak képesek teljesen visszaadni az előadást, mivel pusztán egy testtartást rögzítettek a tánc esszenciáját pedig épp a pózok összekötése, azok folyamatos egymásra építkezése adják.

A dokumentálás jelentősége az évek előrehaladtával azonban egyre fontosabbá vált, ami jól jelzi a tánc felértékelődését is. Fuchs kihangsúlyozza, hogy ennek oka a fokozódó testtudatosságban keresendő, az emberek a 20. század elejétől kezdve fokozottan odafigyelnek a testükre. Ahogy a tánc népszerűsége, jelentősége növekedett, úgy vált egyre inkább fontossá a pózok helyett az egész mozdulatsor megragadása, rögzítése is. Megjelentek az első, táncot rögzítő filmek, illetve a 30-as évektől kialakult egy deskriptív rendszer is, amelynek elsajátításával egy adott táncot pontosan le lehet írni - ahogyan a zenét a kotta segítségével -, majd később be lehet azonosítani. Fuchs azonban itt is megjegyzi, hogy attól, hogy a tánc leírhatóvá vált, még nem minden előadást rögzítettek ilyen módon, ezekből csak kevés maradt fent.

A kiállítás anyagához visszakanyarodva a szelekció szempontjai kerülnek előtérbe, Vincze Gabriella pedig elmeséli, hogy az összeválogatásnál fotóművészeti/képzőművészeti, illetve táncművészeti aspektusok is előkerültek: a kiállítás anyagát képezik az olyan fotók vagy képek, amelyek önmagukban bírnak esztétikai értékkel, illetve olyanok is, melyek a tárgyuk miatt váltak érdekessé. Egyébként Kiss gyűjteménye is ilyen szempontok szerint rajzolódik ki, ahogy ő fogalmaz: a képek fotográfiai értéke mellett látja a nőt is, aki azon a képen szerepel, majd érdekességként megjegyzi, hogy a korabeli nők mennyivel vaskosabbak voltak, nem volt még divatban a balerina-alkat, amit Vincze is alátámaszt, ugyanakkor rámutat arra, hogy egy nagyon szép átmenet figyelhető meg e téren, hiszen ahogy az életmód változott, úgy változott e táncosok testalkata is. Fuchs is Kiss gondolatmenetéhez kapcsolódik, amikor megjegyzi, hogy valóban kevésbé karcsúak voltak a 20. század első felének táncosai, viszont az egészséges test náluk is fontos szempont volt.

A beszélgetésen még szóba került a kiállításhoz készült, francia nyelvű kötet is, ami nem egyszerű katalógusa a tárlatnak, tehát a kiadvány és a bemutatott anyag nem teljesen fedi egymást, hiszen ahogy Vincze is kihangsúlyozta, a könyvbe igyekeztek egy bővebb képanyagot bemutatni, illetve nagyon sok tanulmány is helyet kapott benne, tehát egy értelmező-magyarázó munkával van dolgunk és nem egyszerű képeskönyvvel. Fuchstól megtudtuk, hogy ez a kiadvány bizonyos szempontból hiánypótló, hiszen a mozdulatművészetet sokáig nem kutatták, csak a 70-80-as években kezdték el elemezni, történetileg meghatározni a táncokat, éppen ezért nem sok tanulmánnyal lehet még ma sem találkozni, ez a katalógus azonban nagy segítséget nyújt a hiányok betöltésére.

Fotó: Józsa Dénes