bezár
 

színház

2014. 06. 11.
A Győri Balett Nyizsnyij Novgorodban lépett fel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két sikerdarabjával lépett fel a Győri Balett kedden a délkelet-oroszországi Nyizsnyij Novgorodban.
A társulat Velkei László Kodály című koreográfiáját és Ben van Cauwenbergh La vie en Rose című darabját mutatta be az Andrej Szaharov Nobel-békedíjas orosz tudós emlékének szentelt Nemzetközi Művészeti Fesztiválon. A Győri Balett fellépése a neves oroszországi fesztivállal egy időben zajló Nyizsnyij Novgorod-i Magyar napok egyik csúcspontja volt egyben - mondta el a késő estébe nyúló előadást követően az MTI-nek Baranyi András, a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Központjának igazgatója.
    
A Volga menti nagyvárosban május 29-én a Victor Vasarely magyar származású képzőművész alkotásaiból megnyíló kiállítással kezdődtek a Magyar napok.
    
A Nyizsnyij Novgorod-i Szaharov Fesztivált, amely az egyetlen orosz tagja az Európai Fesztivál Szövetségnek, a világ 40 legnevesebb ilyen rendezvénye között tartják számon, minthogy az orosz és a nemzetközi zenei élet és más művészeti ágak legtekintélyesebb szereplőit vonultatja fel. 1992 óta kétévente tartják meg, de eddig még nem volt magyar szereplője - hívta fel a figyelmet Baranyi András.  
    
Olga Tomina, a Nyizsnyij Novgorod-i Filharmónia vezetője, a fesztivál igazgatója elismeréssel beszélt az MTI-nek a Győri Balettről: "Számunkra csodálatos felfedezés volt a magyar társulat, a terem zsúfolásig megtelt, a nézők állva tapsoltak, éltették a művészeket, akik igazi ünnepet varázsoltak Nyizsnyij Novgorodba".  
   
Kiss János, a Győri balett igazgatója az MTI-nek az előadást követően azt mondta, hogy tavaly két táncospárral már volt alkalmuk fellépni a Volga menti városban, és úgy tűnik, a mostani előadásnak máris van újabb "hozadéka", mert a napokban a kelet-oroszországi Szaranszk város Opera-és Balettszínházának igazgatója azzal a javaslattal kereste meg őket, hogy novemberben náluk lépjenek fel. Hozzátette: a múlt pénteken Pozsonyban az Eurocontext.sk című nemzetközi színházi fesztivál keretében vendégszerepeltek több külföldi társulattal együtt.  
    
A Győri Balett igazgatója arról is beszámolt, hogy Kálmán Imre Csárdás Királynő című operettjének balett változatát a dalmű bemutatásának 100. évfordulóján, 2015. november 17-én Budapesten, majd Bécsben és Szentpéterváron szeretnék előadni. Reményei szerint az előadással Moszkvába is eljutnak majd.  
    
Íjgyártó István moszkvai magyar nagykövet elégedetten nyilatkozott Magyarország több mint két éve hivatalába beiktatott Nyizsnyij Novgorod-i tiszteletbeli konzuljának, Elada Nagornajának a munkájáról, amely komoly fejlődést, látványos sikereket hozott a magyar-orosz kapcsolatokban. Ezt bizonyítja a keddi rangos kulturális esemény is.
    
Elada Nagornaja elmondta, hogy a Magyar napok keretében kedden turisztikai kerekasztal-konferenciát tartottak. Ezen kifejezték abbéli reményüket, hogy közvetlen repülőjárat indul városukból Magyarországra.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
színház

80 éves Demjén Ferenc
színház

A Műút folyóirat Túlhevített virágcsokor című digitális mellékletéről
színház

Markus Öhrn - Karol Radziszewski / Nowy Teatr (PL) Fóbia című darabjáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés