bezár
 

színház

2014. 06. 26.
Tanyaszínház alakul a Bánságban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tanyaszínházat alapít a Bánsági Közösségért Egyesület és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Temes megyei szervezete, hogy magyar kulturális élményt nyújthassanak a vidéki szórványközösségeknek - közölte csütörtöki hírlevelében az RMDSZ.
A vajdasági minta alapján július elején induló Tanyaszínház programról Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Aszalos Géza színművész, a Tanyaszínház szakmai vezetője és Andrásy Noémi projektfelelős tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Temesváron.
    
A projekt keretében nyolc kolozsvári és marosvásárhelyi színművészhallgató viszi színpadra Titus Maccius Plautus ókori római komédiaíró Casina című darabját. A bemutatót július 28-án tartják a Temes megyei Nagybodófalván, majd ezt követően Temes és Arad megyei turnéra indul a fiatal társulat. Augusztus 14-ig 16 településen tartanak szabadtéri előadást. A programot a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatja.
    
Molnár Zsolt, a program kezdeményezője elmondta, hiánypótló magyar kulturális és közösségi élményt próbálnak biztosítani az előadással a bánsági magyarok számára.
    
"A Tanyaszínház egy olyan modell, amelyet nagy készséggel veszünk át a vajdasági magyar közösségtől" - jelentette ki a képviselő megemlítve, hogy a Vajdaságban negyven éve működik sikeresen a program.
    
Aszalos Géza, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze elmondta, maga is két alkalommal vett részt a vajdasági Tanyaszínház munkájában, és olyan élményekkel gazdagodott, amelyek arra késztették, hogy a Bánságban is próbálkozzék a program meghonosításával.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
színház

A Műút folyóirat Túlhevített virágcsokor című digitális mellékletéről
színház

Markus Öhrn - Karol Radziszewski / Nowy Teatr (PL) Fóbia című darabjáról
színház

Interjú a Csokonai KözTér Második felnőttkor című projektjéről

Más művészeti ágakról

Szokatlan műfaji filmek a 76. Berlinalén
építészet

A lakozási válságról
Az Alföld és a Jelenkor 2026. márciusi lapszámairól
Josh Safdie: Marty Supreme


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés