bezár
 

színház

2014. 07. 18.
Thealter fesztivál Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Andaxínház rendhagyó megnyitójával elkezdődik péntek este a Thealter fesztivál, a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett összművészeti eseménye.

A fesztivál díszvendége idén Urbán András rendező, akitől a Rózsák című Tolnai Ottó-adaptációt, valamint a Végel László regénye nyomán készült Neoplanta című előadást láthatja a közönség. A Thealter nyitódarabja, egy munkabemutató is a Jászai-díjas alkotóhoz kötődik: színházi képzésen résztvevő fiatalok a fesztivál Hallasd a hangod! – Antigone Realoded című workshopján a klasszikus drámát dolgozzák föl. A kurzus folytatását Horváth Csaba és Gemza Péter koreográfusok irányítják, a képzés eredménye pedig a zárónapon, július 26-án látható.
    

Szkéné színház

A kortárs színházi seregszemle hagyományosan bemutatkozási lehetőséget kínál a legifjabb generációnak. Így fellép a Thealteren a szentesi Horváth Mihály Gimnázium csapata az Antigoné problematikára reflektáló, a Gyűlölni nem… címmel készülő utcaszínházi produkciójával, a Rokka formáció Kirakat című, verbatim színházi módszerrel készült előadásával és a k2 Színház a Mielőtt az éj leszáll! című Brecht-adaptációval.
    

A szervezők igyekeztek beválogatni a programba a közelmúlt legizgalmasabb független színházi előadásit, többek között a Forte Társulat – Szkéné Színház Horváth Csaba rendezésében készült Irtás című alkotását, Pintér Béla és társulata Titkaink című darabját, valamint Dányi Viktória, Molnár Csaba és Vadas Zsófia Tamara táncos-koreográfusok tavaly Lábán Rudolf-díjjal jutalmazott Nyúzzatok meg! című művét.
    

A Thealter hagyományaihoz híven nem hiányozhatnak a programból Kelet- és Dél-Európa izgalmas színházi produkciói: visszatér Szegedre a szlovén Via Negativa a Mandicgép című előadásával, újra látható a Tisza-parti városban az izraeli Clipa Theater és a cseh Teatro Novogo Fronta ezúttal A Fegyvertelen erőkkel című művel, melyhez kétnapos, nyitott workshop is társul.
    

Az izraeli Niv Sheinfeld-Oren Laor duó az Izraeli Tánckritikusok Szövetsége által a 2013-as év előadásának választott Kétszobás lakás című produkcióját hozza el a Thealterre, ahol először lép föl a csehországi Boca Loca Lab csoport a Tika Tika Politika című hangszínházi produkciójával.
    

Elsőként szerepel a fesztiválon a kolozsvári Váróterem Projekt is. A 2009-ben, Kolozsváron végzett színészhallgatók kezdeményezéseként alakult társulat a város első független színházi közössége; Szegeden az Advertego című, izgalmas színházi nyelven megszólaló előadást mutatják be.
    

A programban helyet kapott az Aradi Kamaraszínház, a MASZK Egyesület és a Bakelit Multi Art Center új bemutatója is, melyet sex, drugs, gods & rock 'n' roll címmel Tapasztó Ernő rendezésében ősbemutatóként, a fesztivál első napján láthatnak a nézők.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása

Más művészeti ágakról

art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés