bezár
 

színház

2014. 09. 17.
Gyermekszínházi Fesztivál Szabadkán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Balogh Géza magyarországi rendező, dramaturg kapta idén a szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál Kis herceg-életműdíját, amelyet a szeptember 21. és 26. között megrendezett fesztiválon vehet át.

A magyar rendező mellett szintén ezt az életműdíjat kapta meg a májusban elhunyt Timothy John Byford brit rendező, forgatókönyvíró, színész, aki életének jelentős részét Szerbiában élte le. A díjjal a gyerekeknek szóló kultúra és előadóművészet fejlesztéséhez való hozzájárulást ismerik el.
    

Szkéné színház

A szervezők tájékoztatása szerint 230 produkció jelentkezett a fesztiválra a világ minden tájáról, ebből választották ki a versenyprogram 15 előadását. A Grand Prix-ért 13 ország színjátszói versenghetnek. Egyebek mellett magyar, szerb, japán, észt és indiai produkciókkal szórakoztatják majd a gyerekeket.
    

Az előadások mellett filmvetítésekkel, műhelymunkákkal, kerekasztal-beszélgetésekkel várják az érdeklődőket, valamint bemutatják a mintegy 200 bábot tartalmazó 100 éves a szlovén bábművészet című kiállítást is. A fesztivál keretében a színművészet kutatásával foglalkozó nemzetközi fórumon a gyerekek és az elektronika világának kapcsolatáról értekeznek a résztvevők. Könyvbemutatókat is szerveznek, többek között Bartos Erika, a Bogyó és Babóca-könyvek szerzője is felolvas a legkisebbeknek, valamint megtekinthető lesz az írónő sajátkészítésű Bogyó és Babóca bábkiállítása.
    

A Nyugat-Balkán egyik legjelentősebb nemzetközi gyermekszínházi fesztiváljának tartott rendezvényre Magyarországról idén csak egy előadás érkezik: a Budapest Bábszínház Boribon és Annipanni című produkciója, amelyet Ellinger Edina rendezett.
    

Az előadásokat három szabadkai helyszínen játsszák, a Jadran Színpadon, a Kosztolányi Dezső Színházban és a Gyermekszínházban. A rendezvényekre a belépés díjtalan.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában
Az Orlai Produkciós Iroda Szuvidált szenvedélyek című előadása a Belvárosi Színházban

Más művészeti ágakról

A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés