bezár
 

színház

2014. 09. 25.
Szász János Kecskeméten rendez
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pénteken mutatja be a kecskeméti Katona József Színház Molnár Ferenc Liliom című darabját Szász János rendezésében.

Egy nagyon ártatlan, viszont elképesztő tartású, szegény, tapasztalatlan lány és egy tapasztalt csavargó szerelmének az elképesztő leírása ez a történet – mondta a darabról Szász János csütörtökön az MTI-nek.
    

Egy gyönyörű történet, melyben hűségesek igyekeztünk lenni az íróhoz, mert feltétlenül fontos, hogy az ember a darab íróját ne csalja meg – hangsúlyozta a Balázs Béla-díjas színházi és filmrendező, aki negyedik darabját állítja színpadra Kecskeméten.
    

Hozzátette, hogy látjuk a darabban a múlt századelő világát és természetesen valamilyen módon a mai életünket is.
    

Nem kell átültetni egy szép szöveget ahhoz, hogy az ember kötelemről, szerelemről, nehezen elmondott, vagy soha ki nem mondott szavakról beszéljen, amikor az ember nem tudja elmondani a másiknak, hogy mennyire szereti, mennyire nem képes őszintének lenni – fogalmazta meg a darab örökérvényűségét Szász János, aki szerint „egy pillanat alatt dőlt el, hogy a Liliom bekerül az évad bemutatói közé”.
    

Egy szép estén ültünk Orth Péter színésszel a színházi büfében, és akkor ránéztem és azt mondtam: te Peti csináljuk meg a Liliomot együtt – emlékezett vissza. Ott volt Cseke Péter igazgató, aki már negyedik éve hív rendezni Kecskemétre, és én boldogan jövök, és gyakorlatilag azonnal meg is beszéltük az előadást – mondta Szász János.
    

Szász János egy évig tanította filmművészetre a női főszerepet, Julit alakító Mészáros Blankát, aki szavai szerint „Marton László és Hegedűs D. Géza tanár urak csodálatos növendéke”. Tanár bácsija voltam és most rendezője lettem, ami egy érdekes átmenet – tette hozzá.
    

Molnár Ferenc darabjából 1909 óta számos nagysikerű előadás jött létre világszerte, még amerikai musical is született belőle Carousel, azaz Körhinta címmel.
    

Orth Péter ás Mészáros Blanka mellett a további szerepekben többek közt Hajdú Melinda, Fazakas Géza, Aradi Imre, Bognár Gyöngyvér, Kiss Eszter, Csombor Teréz és Sirkó Anna látható.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Szerelem, Ó! az Art Színtérben és a Csengetett, Mylord? az Orlai Produkciós Irodánál
színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban
színház

Markus Öhrn - Karol Radziszewski / Nowy Teatr (PL) Fóbia című darabjáról
színház

A Pannon Várszínház társulat A filmsztár című előadásáról

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Az Alföld és a Jelenkor 2026. márciusi lapszámairól
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés