bezár
 

art&design

2014. 10. 07.
Pesten a Vásárhelyi Őszi Tárlat díjazottjai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat díjazott művészeinek nyílik csoportos kiállítása csütörtökön Budapesten, a Bartók Béla úti Art IX-XI Galériában.

A csoportos kiállításon a legnagyobb hagyományokkal rendelkező és legjelentősebb hazai kortárs művészeti seregszemle mintegy húsz díjazott művészének egy-egy alkotása látható - közölte Elek András, a Tornyai-múzeum sajtóreferense az MTI-vel.
    

prae.hu

A Vásárhelyi Őszi Tárlat hazai képzőművészeti életben betöltött kiemelt jelentőségét tükrözik a kiállításon kiosztott díjak is. Az idei kiállítás-megnyitón húsz elismerést adtak át. A tárlat fődíjával járó Tornyai-plakettet Szabó Ábel festőművész, a Rudnay Gyula Művészeti Ösztöndíjat, mellyel egy éven át havi százezer forint támogatás és a névadó leszármazottja által adományozott Rudnay-rézkarc jár, Szabó Klára Petra képzőművész nyerte el.
    

A Magyar Művészeti Akadémia által felajánlott díjban Vető Orsolya Lia festőművész részesült, az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját Ámmer Gergely szobrászművész kapta. A kiállítás fődíján túl Hódmezővásárhely városa adja az Endre Béla-mesterdíjat, valamint a Galyasi Miklós-nívódíjat is: előbbit Balogh Gyula, utóbbit Szente Szabó Ákos festőművész vehette át. A felsőoktatási intézmények festő szakának végzős hallgatóinak meghirdetett Fiatal Festők Nívódíjában Szakszon Imre festőművész részesült.
    

Az október végéig látható kiállításon Adorján Attila, Ámmer Gergő, Balogh Gyula, Bondor Csilla, Gaál József, Hús Zoltán, Incze Mózes, Merényi Dávid, Olajos György, Pataki Tibor, Popovics Lőrinc, Sütő Róbert, Szabó Ábel, Szabó Klára Petra, Szakszon Imre, Szente-Szabó Ákos, Szvet Tamás, Ujj Zsuzsa és Vető Orsolya Lia alkotásait láthatja a közönség.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában

Más művészeti ágakról

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
Kiről kaphatta a nevét Misi Mókus?
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés