bezár
 

színház

2014. 10. 14.
Francis Veber vígjátéka Veszprémben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Francis Veber kortárs francia szerző Balfácánt vacsorára című vígjátékát mutatja be szombaton a veszprémi Pannon Várszínház. A József Attila Színház után az országban másodikként látható a darab a veszprémi társulat előadásában – mondta el a teátrum igazgatója, az előadás rendezője keddi sajtótájékoztatóján.

Vándorfi László azt mondta, hogy a darab a konfliktusok, félreértések vígjátéka, amely a nevettetésen túl "meg is facsarja az ember szívét".
    

A rendező kiemelte: a főszereplő Bakai László, aki 12 év után tért vissza a veszprémi színpadra, chaplini figurát formál meg, olyan helyzetekbe kerül, amelyekhez nincs hozzászokva és ebből adódnak a helyzetkomikumok.
    

Bakai László Francois Pignon szerepét formálja meg a darabban. Nyolc szereplő játszik az előadásban, mindenki szokatlan oldaláról mutatkozhat be, a szerepekhez sok kreativitás és saját ötlet kell - fogalmazott Vándorfi László.
    

A szórakoztatáson túl az előadás tükröt is tart a nézőknek - mondta a rendező.
    

Bakai László színművész a darab cselekményéről elmondta, hogy "újgazdagok szórakozásként félnótásokat hívnak meg vacsorára, elhitetve velük, hogy fontos emberek", így idézve elő számtalan komikus helyzetet.
    

Az előadás díszletét Kovács Yvette Alida tervezte, a jelmeztervező Justin Júlia.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

80 éves Demjén Ferenc
Az Apáca show az Erkel Színházban
színház

A Műút folyóirat Túlhevített virágcsokor című digitális mellékletéről
színház

A Pannon Várszínház társulat A filmsztár című előadásáról

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Josh Safdie: Marty Supreme
gyerek

Minőségi gyerekirodalom irodalomterápiával ötvözve Szegeden
építészet

A lakozási válságról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés