bezár
 

art&design

2014. 10. 15.
Magyarok nyitják meg a fények fesztiválját Prágában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Művészeti fényinstallációk fogják díszíteni az éjjeli Prágát csütörtöktől vasárnapig. A Signal elnevezésű fényfesztivált másodszor tartják meg a cseh fővárosban.

A művészeti fényinstallációk számos érdekes épületen, utcákon, tereken, parkokban, sőt a Moldva folyón és néhány hídon is láthatóak lesznek. A fények fesztiválját tavaly több mint 250 ezer ember nézte meg, a rendezők az idén legalább 350 ezer látogatóval számolnak.
    

prae.hu

Az ünnepi megnyitót csütörtök este tartják, amikor a magyar MaxIn10sity csoport az Óvárosi téren lévő Kinsky-palota homlokzatán mutatja be alkotásait.
    

"A MaxIn10sity csoport viszonylag újnak számít, de nagy hírnevet szerzett magának azzal, ahogy Bukarestben a világ egyik legnagyobb épületét, a Nicolae Ceausescu volt kommunista vezér által építtetett Népek Háza palotát megvilágította" - mondta Martin Posta, a Signal fesztivál igazgatója.
    

Az érdeklődők a négy éjszaka folyamán megtekinthetik például az ausztrál Electric Canvas csoport alkotásait. Ez a csoport a múltban több ízben is megvilágította a sydney-i operaház épületét.
    

A fényinstallációk egy része interaktív lesz.
    

A fesztivál iránt megnyilvánuló nagy érdeklődés a szervezőket is meglepte. "Tavaly, az első évben 60 csoport vagy egyén mutatkozott be, döntően csehek. Az idén 450-en jelentkeztek, közülük fele külföldről érkezett Prágába" - közölte Pavel Sedlák rendező újságírókkal.
    

A négynapos rendezvény részletes programját a www.signalfestival.com weblapon találják meg az érdeklődők.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából

Más művészeti ágakról

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
Yorgos Lanthimos: Bugonia
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés