bezár
 

irodalom

2014. 10. 20.
Elhunyt Szentmihályi Szabó Péter
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Szentmihályi Szabó Péter író, költő, újságíró, műfordító - tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

 A közlés szerint a József Attila-díjas alkotót hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn, életének 69. évében érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
    

prae.hu

Szentmihályi Szabó Péter 1945. január 8-án született Budapesten; az ELTE bölcsészkarának angol-magyar szakán végzett, ezután gimnáziumban, majd 1975-től az ELTE-n tanított.
    

Az író, költő 1979-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, később ügyvezetője, 1985-től a Galaktika című folyóirat főmunkatársa volt. Az 1990-es évek elején a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetőjeként, 1995 és 1997 között a The Hungarian Observer főszerkesztőjeként dolgozott.
    

Oktatott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, 1998 és 2000 között pedig a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja volt.
    

Szentmihályi Szabó Péter angolból fordított, irodalomtörténészként a 20. századi költészettel foglalkozott. Kedvelt műfaja a fantasztikus, illetve a történelmi regény. Főbb művei: Ének a civilizált emberről, Yeats, A Nagy Számítógép, Avarok gyűrűje, Apát keresek, Gellért, A tökéletes változat, Aranykereszt, acélkard, Anti-regény, Édua és Kun László, Haláltánc, Péter bácsi meséi, Az erősek gyöngesége, Felőlünk az idő szól majd, Kapisztrán és Hunyadi, Lázadók, 66 új mini sci-fi. 1983-ban József Attila-díjat kapott.
    

Szentmihályi Szabó Péter 2014 júliusában a magyar kormánytól római nagyköveti megbízást kapott, de a személyét ért brutális támadások miatt a jelöltségről lemondott.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 45. számáról
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról
Károlyi Csaba Mondatokon múlik minden – ÉS-beszélgetések című kötetének bemutatója
Macuie Maszasi A vulkán lábánál című kötetéről

Más művészeti ágakról

Yorgos Lanthimos: Bugonia
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés