bezár
 

irodalom

2014. 12. 14.
Karácsonyi Zsoltot választotta elnökévé az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Karácsonyi Zsolt költőt, a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztőjét választotta elnökévé szombaton tartott kolozsvári közgyűlésén az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) - közölte a Főtér.ro portál.

A közgyűlés - a liga alapszabályának megfelelően - titkos szavazással választotta meg új, héttagú választmányát és a választmány saját soraiból választotta ki az elnököt. László Noémi költő, a korábbi elnök nem vállalt újabb mandátumot.

prae.hu

Karácsonyi Zsolt megbízatása négy évre szól.

A közgyűlés résztvevői megvitatták a hazai magyar írótársadalom előtt álló problémákat. Szó esett a szerzői jogok és honoráriumok állapotáról, az írók különböző erdélyi régiókban való jelenlétének lehetőségeiről, a legfiatalabb alkotói nemzedék tagjainak bevonásáról.

Az E-MIL szombat esti gáláján kiosztották a Méhes György irodalmi díjakat. A nagydíjat idén Nagy Koppány Zsolt kapta a Nem kell vala megvénülnöd 2.0 című regényéért és egész írói munkásságáért, debütdíjjal Dimény H. Árpádot tüntették ki, akinek 2014-ben jelent meg az Apatológia című első verseskötete.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hová lettek a Krasznahorkai-példányok?
Macuie Maszasi A vulkán lábánál című kötetéről
Az ismeretlen Gyóni
Három nő a karrierváltásról

Más művészeti ágakról

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
Taylor Swift új albuma fényes, de mélység nélküli popparádé
Beszélgetés Köles Ferenccel a közérzetéről, pályája sikereiről, kudarcairól és a színházi struktúráról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés