bezár
 

színház

2015. 02. 28.
Független kortárs előadóművészeti szemlét rendeznek március elején Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Március 2. és 8. között dunaPart3 címmel magyar független kortárs előadóművészeti szemlét rendez Budapesten a Trafó Kortárs Művészetek Háza, a Független Előadóművészeti Szövetség és a Színházi Kritikusok Céhe.

A dunaPart és a Hungarian Showcase egyesítésével létrejövő rendezvény fő célja megmutatni a hét napra Magyarországra látogató neves külföldi szakembereknek az elmúlt évek előadásainak legjavát: 14 színházi és 13 táncelőadást - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, március 2. és 4. között az amerikai és más tengerentúli szakemberek számára szervezett programban külön figyelmet szentelnek annak a kérdésnek, hogy milyen szerepet töltenek be a női alkotók a magyar előadóművészetben, majd március 5-től 8-ig az európai programszervezőkkel, fesztiváligazgatókkal, menedzserekkel és kritikusokkal kiegészült nemzetközi szakértő gárda az intenzív program keretében kortárs színházi és táncelőadásokat néz meg, délelőttönként pedig szakmai programokon, beszélgetéseken, találkozókon vesz részt.

A közlemény szerint a szakmai kuratórium javaslatai alapján a három szervező a lehető leggazdagabb programot igyekezett összeállítani. A kilenc helyszínen - a Trafóban, a MU Színházban, a Jurányi Inkubátorházban, a Szkéné Színházban, a Stúdió K-ban, az Artus Stúdióban, valamint az Örkény Színházban, a Vígszínházban és a Katona József Színházban - bemutatandó előadások nem csak az idelátogató külföldi szakembereknek szólnak, az angol felirat és a szinkrontolmácsolás a Magyarországon élő külföldieknek is elérhetővé teszi az előadásokat, de az egyhetes intenzív programsorozat kiváló alkalmat kínál a budapestieknek és a fővároson kívül élőknek egyaránt, hogy pótolják mindazt, amiről eddig lemaradtak.

A szervezők szerint a 27 előadás a hazai szcéna számtalan oldalát mutatja be: lesz tantermi előadás (Szociopoly) és köztéren zajló produkció (Promenád), kamara-előadás (Otthon), valamint sok olyan produkció is, amely már több nemzetközi fesztiválon jelentős sikert aratott. Látható lesz többek közt a Demencia (Proton Színház), a Lúzer (Krétakör), a Titkaink (Pintér Béla és Társulata), A nagy füzet (Forte Társulat - Szkéné), de a határon túlról is érkezik produkció: a kolozsvári Parallel (GroundFloor).

A tánc szekcióban bemutatkozik a Hodworks és Gergye Krisztián Társulata, valamint sok fiatal és tehetséges alkotó, mint például Dányi Viktória, Molnár Csaba és Vadas Zsófia Tamara a Nyúzzatok meg című produkcióban.

A közönség aktuális lenyomatot kap a mai független előadóművészeti szcénáról, a szakma magyar és nemzetközi képviselői a beszélgetések, találkozók és esti programok alkalmával pedig új, hosszú távú kapcsolatokat építhetnek ki a fellépő művészekkel, a hazai szervezőkkel, a befogadó színházak képviselőivel.

A showcase szervezőinek az is célja a programmal, hogy felhívják a magyar döntéshozók figyelmét arra, hogy a kőszínházi kereteken kívül alkotó független színházi és tánctársulatok is szerves részei a magyar és a nemzetközi művészeti életnek, hogy ez a terület egy olyan szelete kultúránknak, amelyet támogatni kell, és nem szabad veszni hagyni - áll a közleményben.

A program támogatói között van a Fővárosi Önkormányzat, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Goethe Intézet és a Lengyel Intézet. A programról további információ a www.dunapart.net oldalon érhető el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
Az Apáca show az Erkel Színházban
Körtánc a Marczibányi Téri Művelődésiközpontban
színház

Markus Öhrn - Karol Radziszewski / Nowy Teatr (PL) Fóbia című darabjáról

Más művészeti ágakról

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés