bezár
 

színház

2015. 04. 26.
Ismét nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az idén ismét nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata: a közönség szavazatainak köszönhetően két-két táncművész, operaénekes, színész és színésznő viselheti az Örökös Tag címet.

Az idei szavazatok alapján Metzger Márta és Juronics Tamás táncművész, Kertesi Ingrid és Kálmándy Mihály operaénekes, Fodor Tamás és Balázsovits Lajos színész, Börcsök Enikő, valamint a közelmúltban elhunyt Pap Vera színésznő kapta a megtisztelő a címet.

Vasárnap délután Budapesten, a Benczúr Hotel dísztermében köszöntötték az új örökös tagokat - közölték a szervezők az MTI-vel.

A díjkiosztó ünnepségen rögzítették a művészek lábnyomait. Az elismerést elnyerő művészek lábnyomai május végétől - a Laki Zrt. jóvoltából - a Nagymező utcában, a Budapesti Operettszínház előtt, a pesti Broadway-n lesznek láthatók, ahol már száz művész lábnyomát őrzi a Halhatatlanok sétánya.

Az idén a neves művészekből és közéleti személyiségekből álló kuratórium Szinetár Miklós vezetésével négy kategóriában négy-négy, tehát összesen tizenhat művészt jelölt. A telefonos szavazatokat március 13-ig várták; a jelöltek közül a közönség választott ki kategóriánként két-két művészt.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

80 éves Demjén Ferenc
Körtánc a Marczibányi Téri Művelődésiközpontban
A Cicikrisztus (NippleJesus) című előadás az Apolló Galériában
színház

Markus Öhrn - Karol Radziszewski / Nowy Teatr (PL) Fóbia című darabjáról

Más művészeti ágakról

Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
építészet

A lakozási válságról
A József Attila Emlékhely rendhagyó tárlatvezetéséről
Josh Safdie: Marty Supreme


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés