bezár
 

zene

2015. 05. 17.
Miklósa Erikával lépnek fel a Pannon Filharmonikusok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Miklósa Erikával lépnek fel a Pannon Filharmonikusok évadjuk budapesti zárókoncertjén május 22-én, pénteken a Művészetek Palotájában, ahol a közönség a zenei élmény mellett ezúttal is megízlelheti Segal Viktor séf ételkreációit.

A Hat dal, egy nő mottójú hangversenyen a világhírű szoprán Richard Strauss Hat dal című művét (op. 68) énekli a pécsi zenekarral, Vass András állandó karmester vezényletével. Strauss Clemens Brentano verseire készült zongorakíséretes dalait az első világháború végén írta, és a második kezdetén hangszerelte meg.

prae.hu

A koncert kezdetén Carl Maria von Weber egyik legjelentősebb műve, az Euryanthe című opera nyitánya hangzik el, majd a Strauss-dalok után Sosztakovics V., d-moll szimfóniája zárja a műsort a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A Pannon Filharmonikusok 2014/2015-ös koncertsorozatukban a zene ihlető erejét a gasztronómia terén is igyekeznek megmutatni Segal Viktor séf segítségével, aki a Művészetek Palotájában adott hangversenyek szünetében felszolgált ételkülönlegességeit mindig az adott koncerten játszott zeneművek által inspirálva alkotja meg.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Roskó Gábor és a Project333
Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről

Más művészeti ágakról

A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés