bezár
 

zene

2015. 07. 20.
Együtt vonatoztak a zenészek
A zene gyógyító ereje - nemzetközi zenei fesztivál. 2015. július 31. - augusztus 1. Balatonfüred.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Együtt vonatoztak a zenészek Cowboy, orosz katona, angol úriember, indián, magyar huszár, török basa és még sok más jelmezes zenész és statiszta népesítette be a Magyar Vasúttörténeti Parkot, ahol a Zene gyógyító ereje elnevezésű nemzetközi zenei fesztivál záró produkciójára, a Levél című zeneműre készült klip.

A tavalyi koncert sikerén felbuzdulva ismét megrendezésre kerül Balatonfüreden július 31-én és augusztus 1-én a Zene Gyógyító Ereje elnevezésű nemzetközi zenei fesztivál, amelynek záró produkciója igazi nagy durranás, a LEVÉL című zenedarab magyarországi bemutatója lesz. A művet nagyzenekari kísérettel, a legmodernebb látványtechnikával és a zenei utazáshoz forgatott filmbetétekkel, animációval élvezheti a közönség.

prae.hu

Aczél Tamás előadóművész, a kezdeményezés alapítója és vezetője olyan zenészeket kért fel álma megvalósítására, mint Balogh Sándor, aki amellett, hogy profi harsonás, a népszerű Szimfonik live –sorozat hangszerelője is volt, továbbá hazánk egyik leghíresebb dobosát, Németh Gábort, akit többek között a Skorpióból, a Dinamitból, az Ős-Bikiniből, a  P-Mobilból, illetve a saját zenekarából, a Németh Gábor project-ből ismerhetünk.

Forgatás

Ugyanígy megemlíthetjük Török Ádámot, aki a Mini-vel zenei történelmet írt hazánkban, vagy a basszusgitáros, Artisjus-díjas Temesi Bertalant, aki eddig mintegy 80 nagylemezen, több mint 150 hazai előadóval dolgozott már basszusgitárosként és producerként, jelenleg pedig az RTL Klub zenei rendezője. Ők ugyanúgy a klip szereplői voltak, mint a fesztivál több fellépője, így Németh Gábor Nemo, Kerekes Aladár vagy az operaénekes Fodor Beatrix.

Forgatás

A klip alapötlete és története jól tükrözi a fesztivál és a kezdeményezés üzenetét, azaz hogy a zene nem ismer korokat és földrajzi határokat, stílusokat. A zenészek a forgatáson még jobban átérezték ezt, amellett, hogy a nagy melegben néha nem volt könnyű a jelmezekben a felvételre várni.

Forgatás

Ez persze nem rontotta el a kedvüket, sőt még spontán zenélésbe is kezdtek és persze jókat nevettek egymáson, hiszen ilyen gúnyákban még soha nem látták egymást. A csarnok közepén lévő vasúti kocsiban eközben Aczél Tamás, Németh Gábor, Nemo és Temesi Berci kártyáznak, miközben a hastáncosnőtől kezdve a cowboyig mindenki megfordul az asztaluk mellett.

A fesztiválon egyébként olyan előadók és zenészek lépnek fel a kezdeményezés jegyében, mint a Kerekes Aladár Band, az Ausztráliából érkező Steve Dankó, Farkasházi Réka, Tommy Steel and the Gents, a Korál, Takács Nikolas vagy Tóth Gabi. A két napon át tartó rendezvénysorozaton minden zenei stílus képviseli magát jeles előadókkal és teret ad olyan tehetségeknek, akik ilyen nagy közönség előtt nem sokszor lépnek fel: meghallgathatjuk a Vakok Szent Batthány László Gyermekotthon műsorát és a szlovákiai Mali Heligonkari együttes műsorát is. Péntek délután a konferanszié Győrfi Pál lesz, a szombat este műsorvezetője pedig Till Attila.

Forgatás

A zene gyógyító ereje fesztiválnap záró műsorszámáról Aczél Tamás, a kezdeményezés alapítója és vezetője a következőképp nyilatkozott:

"Húsz éve született a "Levél" című dal. Már akkor sem a szerelemről szólt, inkább a szeretet hiányáról. Arról a rejtett vágyamról, hogy legyen valami, amiben fontos lehetek és valaki, aki elfogad engem örökös harcaimmal együtt. Nagy fiam huszonhét, lányom hat éves. Ők nekem az életem tükreiként a múlt, a jelen és a jövő. Rajtuk keresztül féltem a gyerekeket és a fiatalokat attól a világtól, amelyben ma élünk. Hiszem, hogy mi, a szülők megértjük az új generációkat. Szebb és tartalmasabb életükért, sikereikért mindent meg kell, hogy tegyünk.” „Balogh Sándor zeneszerző és hangszerelőt kértem meg, segítsen olyan köntösbe öltöztetni, amely élő zenével, annak csodálatos szépségével, erejével hat a hallgatóra. A zenész szakma elit csapata állt mellém, így született meg ez a levél, amit már nem csak én írtam. Igazi profik és igaz emberek tettek bele sorokat tudásukból, amely példaértékkel bír. A családoknak vigye el a nagyvilágba a szövegben rejlő üzenetet. Hiszem, hogy mindenki lefordítja majd saját életére.”

A zenemű hangszerelője, Balogh Sándor  amellett, hogy a Zeneakadémia Fúvós Tanszékének az oktatója és profi harsonás, a népszerű Szimfonik live –sorozat hangszerelője is volt. Ez a mű is jól bizonyítja, hogy a Zene Gyógyító Ereje nemcsak egy sokszínű és világszínvonalú zenei produkció, hanem egy olyan kezdeményezés, ami áttöri a stílusbeli és földrajzi határokat egyaránt.

Dr. Csorba József igazgató főorvos és Aczél Tamás előadóművész által elkészített komplex prevenciós program keretében a zene gyógyító erejét emeli ki, de a kezdeményezés még ennél is tovább mutat.  Aczél Tamás előadóművészként nagyon sok világhírű magyar zenésszel állt kapcsolatban, akikről itthon talán nem is tudják, milyen népszerűek a határon túl. Ezeknek a zenészeknek a bevonásával született meg az az egy napon át tartó, határokat és stílusokat nem ismerő zenei élmény, amellyel szeretnék megmutatni a közönségnek, hogy a minőségi élő zene máshoz nem hasonlítható élményt nyújt a család minden tagjának, amelyet együtt élhetnek át és ez szorosabbra fűzi a kapcsolatot köztük.

Aczél Tamás olyan zenészeket kért fel álma megvalósítására, mint hazánk egyik leghíresebb dobosa, Németh Gábor, akit többek között a Skorpióból, a Dinamitból, az Ős-Bikiniből, a  P-Mobilból, illetve a saját zenekarából, a Németh Gábor project-ből ismerhetünk. Ugyanígy megemlíthetjük Török Ádámot, aki a Mini-vel zenei történelmet írt hazánkban, vagy a basszusgitáros, Artisjus-díjas Temesi Bertalant, aki eddig mintegy 80 nagylemezen, több mint 150 hazai előadóval dolgozott már basszusgitárosként és producerként, jelenleg pedig az RTL Klub zenei rendezője.

Acél Tamás célja, hogy minél több gyermek tanuljon zenét és családi programmá váljon a minőségi és élő zenei koncertek látogatása. Ez munkát ad olyan magyar zenészeknek, zenét oktató művészeknek, akik nemzetközi elismertségükkel több évtizede az egész világon képviselik Magyarországot.

Életük, pályájuk példaértékkel bír a felnövekvő ifjúság nemében. Szeretnénk, ha minél többen válnának hallgatókból aktívan a zenét művelőkké is. Hitvallásunk szerint a zene összeköt, nem ismer határokat és egzisztenciális különbségeket.

A Családokért Tisztán Alapítvány a hazailag ismert és elismert fellépőkön túl nemzetközi fiatal tehetséges zenekarokat, énekművészeket, szólózenészeket is bevon az egész napos, ugyanakkor egy életre szóló élménybe.  A földrajzi határok „lebontását” jól bizonyítja, hogy Ausztráliából meghívott előadók mindannyian élőben mutatják be produkcióikat.

 

További információ:

www.azenegyogyitoereje.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A Folkment Minifesztiválról
Ellentétek párbeszéde – Schönberg és Boulez a Zene Házában
Lee Konitz interjú a YouTube-on
Einstürzende Neubauten az Akváriumban

Más művészeti ágakról

Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Bogdán Viki mesekönyve diszlexiás gyerekeknek
Steven Soderbergh: Fekete táska


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés