bezár
 

art&design

2015. 11. 06.
Kiírták a Nemzeti Múzeum főigazgatói pályázatát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kiírta a pályázatot a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára legfeljebb 5 év időtartamra az emberi erőforrások minisztere; az intézményt jelenleg vezető Csorba László mandátuma az év végén lejár.

A kormányzat honlapján közzétett kiírás szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) december 4-ig várja a középtávú vezetői programot is tartalmazó pályázatokat.
    

prae.hu

A pályázókat a határidő lejártát követő 21 napon belül szakmai bizottság hallgatja meg. A legalább öttagú bizottságot a munkáltatói jogkör gyakorlója (a miniszter) kéri fel, a bizottság munkájában a miniszter képviselője is részt vesz. A főigazgatói megbízásról a pályázati határidő lejártát követő 30 napon belül - a szakmai bizottság javaslatát mérlegelve - a miniszter dönt.
    

A kiírás szerint a beosztás december 15-étől tölthető be. Az intézménynél újonnan létesített jogviszony esetén 3 hónap próbaidőt is kikötnek.
    

A Nemzeti Múzeum jelenlegi főigazgatója, Csorba László ötéves vezetői mandátuma február 1-jén járt le. Az ezt megelőzően kiírt főigazgatói pályázatra Csorba László és Szabó Csaba levéltáros, a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettese jelentkezett, a szakmai bizottság akkor mindkét jelölt személyét alkalmasnak találta a múzeum vezetésére.
    

A miniszter februárban Csorba Lászlót bízta meg az intézmény további irányításával, mivel azonban a történész rövidesen betölti a nyugdíjkorhatárt, újabb mandátuma csak 2015 végéig szól.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról
art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán
Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához

Más művészeti ágakról

színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Laura Piani: Jane Austen tette tönkre az életemet
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés