bezár
 

art&design

2015. 12. 08.
Idén is felépítették az Erzsébet téri adományfát
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén is felépült a budapesti Erzsébet téren az a 16 méter magas, 30 négyzetméter alapterületű, 40 tonna tűzifából épített óriási karácsonyfa, amely a "cselekvő szolidaritásra" szólítja fel az embereket.

A Design Terminál előtt több szervezet összefogásával felépült karácsonyfa darabjait az ünnepek után tűzifaként osztják szét rászoruló családok között - hangsúlyozta Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke a helyszínen tartott keddi sajtótájékoztatón.
    

prae.hu

Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az adventi időszakon kívül az év többi napján is fontos a társadalomnak összefognia és segítenie a nehéz helyzetben lévőket, az intézmény csatlakozásával ezt az üzenetet szeretné közvetíteni a fiatalok és az utca embere felé.
    

A Hello Wood csapata által épített, a tavalyinál öt méterrel magasabb installáció belsejébe idén egy kilátó is került, így aki bemegy az adománypontként is szolgáló fa belsejébe, három méter magasságról tekinthet ki az utcára - fűzte hozzá Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.
    

Az Erzsébet téren vízkeresztig lesz lehetőség közvetlen pénzadomány felajánlására, amelyből az Ökumenikus Segélyszervezet további tűzifához juttatja a rászorulókat. Az országos összefogáshoz bárki csatlakozhat a 1353-as adományvonalon keresztül is, egy telefonhívás vagy sms 250 forint adományt jelent.
    

Az akciót idén a Vodafone egy online kampánnyal egészíti ki: aki a "mindigegyütt" hashtaget használja közösségi oldalain, két további fahasáb-adománnyal járul hozzá a nehéz helyzetben élők támogatásához - mondta el Marchhart Pál vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettes.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából
art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán
Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában

Más művészeti ágakról

Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés