bezár
 

art&design

2016. 03. 03.
Böjti és húsvéti programok a Szennai Skanzenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Zselicnek és Belső-Somogynak a böjthöz, húsvéthoz kapcsolódó szokásait, valamint a nemzeti ünnepet helyezi programjai középpontjába a Szennai Skanzen márciusban.

Számos rendezvénnyel várjuk a látogatókat, akik az első tavaszi hónap jeles napjához és a böjti időszakhoz kötődő hétvégi foglalkozásokon vehetnek részt - írta a Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény tagintézménye az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában.
    

prae.hu

Kiemelték: a Kaposvártól nyolc kilométerre található, a talpas-favázas népi építészet emlékeit őrző, csaknem négy évtizede létrejött falumúzeum portáin ezen a hétvégén megismerhetők a "régi falunak" ebben az időszakban fogyasztott étkei, szokásai, böjti gyermekjátékai.
    

A skanzenben a március 12-15. között sorra kerülő Éljen a haza című 1848-as reform hétvégén megmutatjuk a Kossuth-kifli, és más egyéb sülttészta készítésének módját egy régi zselici parasztház konyhájában - jegyezték meg.
    

Hozzátették: ugyanekkor a Csökölyi pajtában minden korosztály számára ajánlott Etno-mozi működik majd, a gyerekeket reformkori népi játszóházba várják, ahol elkészíthetik kokárdájukat, vesszőparipájukat, dobocskájukat, korabeli játékszerüket, s a "régi falu" gyermekeinek szabadtéri játékait játszhatják.
    

Kitértek rá, hogy március 20-i "Gyümölcsész nappal" először adnak otthont a hagyományos, a tájfajták megőrzésével kapcsolatos rendezvénynek.
    

A Göcsej Természetvédelmi Alapítvánnyal és a Lázi Dombi Kulturális Egyesülettel közösen tartott esemény iránt érdeklődők előadásokat hallhatnak a környezet- és természetvédelemről, s gyakorlati bemutatókat tekinthetnek meg a tavaszi metszésről, szemzésről és az oltásról.
    

Ezen kívül lesz még magbörze, oltóvessző börze, helyi termékek vására, gyermekeknek játszóház, sportjáték is - fűzték hozzá.
    

A skanzen felhívta a figyelmet arra, hogy március 26. és 28. között a húsvét jegyében a hagyományokat megelevenítő locsolkodást, népi játékokat, szagosvíz-készítést, hagyományos technikájú tojásfestést és zenés előadást terveznek.
    

A böjti és húsvéti rendezvények mellett 2016 hátralévő részében is számtalan újdonság, fesztivál és kiemelt hétvégi program várja a látogatókat a Szennai Skanzenben - olvasható a tájékoztatóban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
Interjú Molnár Judit Lillával
Megnyitószöveg blanche the vidiot és Palik Eszter "Norma" című kiállításához
art&design

Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán

Más művészeti ágakról

Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
gyerek

Gyerekirodalmi műsor Veiszer Alindával a radiocafén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés