bezár
 

film

2016. 03. 28.
Új Batman-film
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A nem túl hízelgő kritikák ellenére világszerte 424 millió dollárért (120 milliárd forint) váltottak jegyet a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című amerikai akciófilmre a csütörtöki mozikba kerülése óta eltelt négy napban, ami minden idők negyedik legsikeresebb globális nyitóbevételét jelenti. 

A Ben Affleck és Henry Cavill főszereplésével forgatott produkció 170,1 millió dolláros bevételt hozott az észak-amerikai mozikban, ami rekordnak számít a márciusi premierek tekintetében és a hatodik legsikeresebb nyitóhétvége Észak-Amerikában.
    

prae.hu

A Zack Snyder rendezte szuperprodukcióra 15,5 millió fontért váltottak jegyet Nagy-Britanniában, ami a szigetországban márciusi rekordnak számít - írta a BBC News.
    

A több mint 250 millió dollárból készült DC Comics-adaptáció a Warner Bros stúdió második legnagyobb nemzetközi nyitóbevételt hozó mozija a Harry Potter és a Halál ereklyéi második része óta.
    

A kritikusok ugyanakkor nincsenek túlságosan elragadtatva a filmtől, amelyet egyesek "döbbent elkeseredéssel" néztek végig, mások "a számítógépes trükkök zavaros masszájaként" aposztrofáltak.
    

A Batman Superman ellen - Az igazság hajnala az első darabja annak a tíz DC Comics-adaptációnak, amelyet a következő öt évre tervez a Warner Bros.
    

A nyitóhétvégi világrekordot továbbra is a decemberben mozikba került Star Wars - Az ébredő erő című film tartja, amelyre 529 millió dollárért - ebből az Egyesült Államokban 248 millió dollárért - váltottak jegyet bemutatója hétvégéjén.
    

Az új Batman-film csütörtök este óta fut a magyar mozikban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról - Egy másik nézőpont
Kritika a Skin of Glass című filmről
Elizabeth Sankey és Andrea Arnold filmjei
Mike Cheslik: Hundreds of Beavers

Más művészeti ágakról

színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
A VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál nyitóelőadásáról
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés