bezár
 

art&design

2016. 04. 21.
Bocskai és magyar királyok Győrfi Lajos szobrászművész kiállításán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bocskai Istvánról és más magyar államférfiakról készült kisplasztikákat, szoborterveket és csaknem száz érmét mutat be Győrfi Lajos szobrászművész Bronzba öntött hősök című kiállítása, amely péntektől látható a Pesti Vigadóban.

A május 29-ig nyitva tartó tárlat a Bocskai Társaság szervezésében jött létre, apropója az 1605-ös szerencsi országgyűlés évfordulója, ott választották Magyarország fejedelmévé Bocskai Istvánt - hangsúlyozta Győrfi Lajos szobrászművész az MTI-nek.
    

prae.hu

A bemutató egyharmada szól Bocskairól, mellette a Kun-emlékmű tervei, köztéri szobortervek, valamint a Magyar "királyok" című 14 szoborból álló sorozat lesz látható, amelyben Szent István, Kossuth Lajos, József nádor, Deák Ferenc, Németh László, Körmendi Lajos és Móricz Zsigmond is megjelenik.
    

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállításon mutatja be először legújabb tervét Bocskai István koronázásáról, amelyet a Bocskai Társaság felkérésére készített és amelyet a Duna-parton állítanának fel. Emlékeztetett arra, hogy a társaság tagjaként alkotta meg a Bocskai István-díjat, amelyet több neves ember megkapott már, például Makovecz Imre.
    

A Hajdú-Bihar megyében élő művész készítette az országban a legtöbb Bocskai-szobrot. "Életemet Hajdú-Bihar megye határozza meg, itt értem szobrásszá, szinte minden második településen áll egy szobrom" - hangsúlyozta.
    

Mint elmondta, jelenleg az 1965-os forradalom hatvanadik évfordulójára készül és a debreceni sortűz áldozatai emlékére állítandó szobor tervein dolgozik.
    

"Apám csikós volt, kint éltünk a pusztán, neveltetésemből eredeztethető a magyarságszeretetem" - hangsúlyozta a művész hozzátéve, hogy a főiskola elvégzése után visszatért az Alföldre, mert ott érzi igazán otthon magát.
    

Győrfi Lajos szobrászművész 1960-ban született Karcagon. A budapesti Képző és Iparművészeti Szakközépiskola növendéke volt 1974 és 1978 között. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1985-ben diplomázott. Mesterei Borsos Miklós és Rátonyi József voltak. 1993-tól lett a vezetője az általa alapított püspökladányi Kőszobrász Telepnek. 2004-ben a Magyar Köztársaság Ezüst érdemkeresztjével tüntették ki.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Szomatikus felfogás a képzőművészet és táncművészet határán
art&design

Bíró Botond festőművész Varzith című kiállítása nyomán
art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról
Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
Jutta Bauer Nagypapa őrangyala című könyvéről
Máray Mariann Így megy ez című könyvéről
Műhelykonferencia a Pesti Vigadóban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés