bezár
 

irodalom

2016. 05. 16.
Először jutott ki magyar versenyző a szónokok világbajnokságára
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Először lesz magyar versenyző a washingtoni nyilvános beszélő és beszédértékelő világbajnokságon, miután a hétvégén az Európa-bajnokságon a magyar csapat két arany és egy bronzérmet szerzett - közölte a Toastmasters International kommunikációs és vezetési készségfejlesztő nonprofit szervezet hétfőn az MTI-vel.

Szűcs László international speech kategóriában ért el első helyezést, ahol 5-7 perces időkeretben kellett előadniuk beszédeiket a versenyzőknek, szabadon választott témában. A bírák egyebek mellett a beszéd felépítését, szerkezetét, a hangjátékot, valamint a testbeszéd vagy vizuális segédeszközök használatát pontozták.
    

prae.hu

Lippner Tamás ugyanebben a kategóriában, de németül versenyzett és végzett első helyen.
    

Hajdu Péter angol nyelvű beszédértékelésével az úgynevezett speech evaluation műfajban lett bronzérmes, amelyben a versenyzők meghallgatnak egy felkészült beszélőt, majd 5 perc áll rendelkezésükre, hogy visszajelzésüket megszerkesszék.
    

A Toastmasters International kommunikációs és vezetési készségfejlesztő nonprofit szervezet, küldetése, hogy tagjainak személyes fejlődésén keresztül elősegítse az előadói, kommunikációs és vezetői kultúra fejlődését. 1924-es alapítása óta mára 135 országban 15 400 klubbal és 332 000 aktív taggal rendelkezik.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Károlyi Csaba Mondatokon múlik minden – ÉS-beszélgetések című kötetének bemutatója
Visky András Illegalisták című új regényének bemutatójáról
Az ismeretlen Gyóni
Három nő a karrierváltásról

Más művészeti ágakról

Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon
színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés