bezár
 

zene

2009. 02. 27.
Indul a Jazzmozdony
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jazzmozdony címmel indul új koncertsorozat pénteken Budapesten; a román, szlovák és magyar muzsikusok részvételével megvalósuló zenei programsorozat második állomása szombaton Szeged lesz.

prae.hu

Bartha Csaba, a szervező budapesti Román Kulturális Intézet igazgatóhelyettesének tájékoztatása szerint a Budapesti Szlovák Intézettel, valamint a budapesti koncertnek helyet adó Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummal közös rendezvényen pénteken Pedro Negrescu nagybőgőn, Stanislav Palúch hegedűn, Gyárfás István gitáron, Cseh Balázs pedig dobon játszik majd.

Szombaton a szegedi Grand Café Mozi és Kávézóban Pedro Negrescu és Gyárfás Isván mellett Kőszegi Imre dobol majd.

Mint azt Bartha Csaba korábban elmondta, a koncertsorozat keretében román, szlovák és magyar muzsikusok - Gyárfás István vezetésével - havonta egyszer muzsikálnak majd a fővárosi múzeumban, de Szegeden is rendszeresen játszanak, nyáron pedig különböző városokban áll meg a Jazzmozdony.

nyomtat

További írások a rovatból

Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
Platon Karataev: Napkötöző
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje

Más művészeti ágakról

art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie
Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban
Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés