bezár
 

színház

2016. 09. 10.
Szentpéterváron szombat este mutatják be Vidnyánszky Attila rendezésében a Bűn és bűnhődést
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója rendezésében szombat este mutatják be Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényének színpadi változatát a szentpétervári Alekszandrinszkij Színházban.

Vidnyánszky Attila az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, együttműködési megállapodást kötöttek az idén 261. születésnapját ünneplő orosz színházzal, a téma: Dosztojevszkij.

Magyarországon Valerij Fokin orosz író egy kevésbé ismert darabját, a Krokodilust mutatják be novemberben, a Nemzeti Színház vezetője pedig a Bűn és bűnhődést rendezi Szentpéterváron.

Elmondása szerint már háromszor jártak az orosz színháztól Magyarországon, a közeljövőben diákcserével is bővül a partnerség kaposvári és szentpétervári diákok között.

Vidnyánszky Attila hangsúlyozta: film- és tévésztárokkal, sorozatszínészekkel, mintegy harminc fős színészgárdával dolgozott a darabon, az orosz színészeket nagyon felkészültnek és alázatosnak ismerte meg, a színház pedig nagyon jól szervezett.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Frankenstein a Vígszínházban
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról
Körtánc a Marczibányi Téri Művelődésiközpontban
színház

Interjú a Csokonai KözTér Második felnőttkor című projektjéről

Más művészeti ágakról

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Az irodalom belügye? beszélgetéssorozat hatodik estjéről
Élet és Irodalom LXX. évfolyam, 10. szám
art&design

Az EX SITU kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés