bezár
 

színház

2017. 01. 23.
A norvég, az izlandi és a magyar színházról rendez konferenciát az OSZMI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Színházi hagyomány és megújulás a norvég, izlandi és magyar színpadon címmel rendez konferenciát szerdán az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE).

A konferencia része egy nagyobb projektnek, amelynek résztvevői arra kíváncsiak, hogy globalizált körülmények között miként lehetséges a regionális hagyományok követése, feldolgozása a színházban, kortárs drámákban, és hogy milyen színházi eszközökkel tudják megszólítani az előadások a kis közösségeket. Azt is vizsgálják, hogy hogyan veszi át a színház az új technológiákat, és ez milyen új esztétikai kifejezési formákat hoz létre, miként értelmezik újra napjainkban a klasszikus drámákat, és a kortárs szövegek hogyan reagálnak a közönséget érdeklő kérdésekre - olvasható a szervezők közleményében.
    

Az EGT Alap támogatásával megvalósuló projekt célja konferenciák, ismeretterjesztő előadások, workshopok és fordítói szemináriumok segítségével egy olyan hálózat létrehozása magyar, norvégiai, izlandi művészek és kutatók számára, amelyből színházi együttműködések, drámafordítások, elméleti írások is születhetnek.
    

Mint írják, a skandináv országok sokszor irigyelt régiónak tűnnek mind gazdasági, mind kulturális területen. "A sok hasonlóság és persze a különbségek is, szinte kínálják magukat, hogy kulturális területen együttműködjünk és tanuljunk egymástól, és kialakítsuk az ezt segítő networköt" - fogalmaznak a szervezők.
    

A szerdai konferencia délelőtti programján a Társadalom-Színház elnevezésű szekcióban Domsa Zsófia Ibsen árnyéka - norvég színház régen és ma, valamint Upor László Ki felel Ibsen biztonságáért? című előadása hallható. Emellett Magnus Thor Thorbergsson a kortárs izlandi színházat mutatja be, különös tekintettel a közösségi előadásokra, továbbá Albert Mária Nem vénnek való színház címmel tart előadást.
    

A délutáni, Generáció-Animáció című szekcióban Novák János Színház gyerekeknek norvég szemmel és Lisa-Marie Nagel A SceSam-project - Az interaktív dramaturgia megjelenése a norvég gyermekszínházi előadásokban című előadása hallható.
    

A konferenciához kapcsolódva hétfőn és kedden Espen Dekko norvég bábos zártkörű workshopot tart fiatal, képzett bábjátékosoknak. A norvég művész a szerdai tanácskozáson beszámol a workshop tapasztalatairól, beszél a munkamódszerről és a tárgyanimációról is.
    

A konferencia végén az előadásokról beszélgetést tartanak. A konferencián, amelynek helyszíne az SZFE Padlásterme, angol és magyar nyelvű szinkrontolmácsolást biztosítanak - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szacsvay László–Vajda Katalin: Féltem, amíg éltem című könyvéről
A KÓDA csoport József Attila passiója című előadásáról
színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben

Más művészeti ágakról

art&design

Diki Luckerson: Haladás labirintus szája felé
art&design

Szomatikus felfogás a képzőművészet és táncművészet határán
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
Musica Moralia a Dugattyúsban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés