bezár
 

színház

2017. 05. 15.
Vincze Balázs kapta a Seregi-díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója kapta a Seregi-díjat. A magyar balett-történet korszakos alkotójának, Seregi László (1929-2012) emlékét őrző, 2013 óta átadott elismerésben évente egy olyan koreográfus részesülhet, aki egyéni stílust képviselve alkot maradandót a balett területén.

A Pécsi Balett MTI-hez eljutatott közleménye szerint a díj odaítéléséről kuratórium döntött, amelynek tagja az alapítását kezdeményező két táncművész, Kollár Eszter és Bán Teodóra, valamint Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója, Solymosi Tamás balettigazgató, Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke és Kiss János, a Győri Balett igazgatója.
    

Az elismerésben a korábbi években olyan neves alkotók részesültek, mint Lukács András, Juronics Tamás, Jirí Kylián és Mihályi Gábor. Seregi László munkásságát jelképező szoborhoz, amely Krasznai János alkotása, egy felkérés is párosul az Opera részéről egy koreográfia megalkotására a következő évadban.
    

A Harangozó Gyula- és Imre Zoltán-díjas, valamint Magyar Arany Érdemkereszttel is kitüntetett Vincze Balázs számára nem ez lesz az első alkalom, hogy együtt dolgozik a Magyar Nemzeti Balett művészeivel, korábban a 2016-os újévi gálára forgatott filmet az Opera táncosaival, és együttesével rendszeres vendég az Erkel Színházban.
    

A Pécsi Balett legutóbb a Pas de Trois '17 részeként mutatta be legfrissebb koreográfiáját, a Bartók zenéjére készült A csodálatos mandarint - áll a közleményben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban
Az Apáca show az Erkel Színházban
A Cicikrisztus (NippleJesus) című előadás az Apolló Galériában

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
gyerek

A Móra könyvkiadó és a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár szervezésében
Méhes Károly Kezdő vak című kötetének bemutatójáról
Josh Safdie: Marty Supreme


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés