bezár
 

színház

2017. 05. 27.
Az Egy őrült naplójának bemutatásával zárul a Békéscsabai Jókai Színház idei évada
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Köllő Miklós rendezésében mutatja be Gogol Egy őrült naplóját a Békéscsabai Jókai Színház; a Katkó Ferenc főszereplésével színre kerülő monodráma június 2-i bemutatójával zárul a teátrum 2016/2017-es évada.

Köllő Miklós az MTI-nek elmondta: Katkó Ferenc újrafordította és dramatizálta a darabot. A Popriscsint alakító színész hozzátette: az eredeti orosz szöveget vette alapul, semmit nem tettek hozzá az eredeti műhöz.

Köllő Miklós régóta szerette volna - 21. századi módon - megrendezni a darabot. Katkó Ferenccel való korábbi közös munkája, Zelei Miklós Az isten balján - Situs inversus próbái közben merült fel a gondolat, hogy vigyék színre Gogol művét. Aktualitást ad neki az is, hogy a Pesti Színház éppen ötven éve mutatta be az azóta legendássá vált darabot Darvas Iván játékában.

A rendező kifejtette: nem klasszikus színészi illusztratív módszerekkel játsszák a darabot, hanem "beviszik a nézőket a megbomlott elme olykor szürrealista, olyakor látomásos, néha realista, időnként nagyon kritikus világába".

Elmondta: napjainkban erős a vizualitás iránti igény. Épp ezért gyakran használnak vetítéseket. "Ezek furcsa homokgrafikai képek, amelyek mozognak, változnak, eltorzulnak, ismétlődnek. A lélek háborgását erősítik fel" - fejtette ki.

Dmitrij Sosztakovics zenéjét használják, amire Preisinger Éva különleges koreográfiát állított össze. Köllő Miklós elmondta: a próbák alatt derült ki, hogy Sosztakovics kedvenc írója Gogol volt. Mindkettőjüket ugyanaz az abszurd, groteszk, a valóság és az álomvilág absztrakt keverése jellemzi. A koreográfia nem táncot jelent, hanem egy expresszív mozgásanyagot, amely a lelkiállapotot tükrözi, hol dinamizmussal, hol lassítással - magyarázta.

Katkó Ferenc elárulta: bár ő Kijevben tanult ilyen jellegű mozgást, nehéz feladat volt azt megfelelően elsajátítania. Hozzátette: a zene furcsa ritmus- és hangulatváltásai jól tükrözik az őrületet, ami egyszerre segíti és nehezíti a munkát. "A zene ritmusa segíti a szövegmondást, ha jól indítja az ember a mondandót. De akár csak pár másodperces csúszás vagy korábbi kezdés az egész blokkot elrontja" - mondta.

A rendező kiemelte: csapdahelyzetben vergődő ember jelenik meg a színpadon; hogy őrültnek látják-e őt a nézők, a közönségre bízzák. Katkó Ferenc elárulta: az egyszerű kisember vergődésére, a vágyak kergetésére helyezte a hangsúlyt.

A díszletet a Kossuth-díjas Székely László, a jelmezeket a szintén Kossuth-díjas Jánoskúti Márta jegyzi. A díszletről szólva a rendező kifejtette: puritán világot álmodtak meg, amelyet két nagy, a mennyezetről lógó tükörrel "olykor megfordítanak és fejtetőre állítanak. Nem tudjuk, mi a valóság, és azt sem, ki az őrült" - fogalmazott.

Hozzátette: fontos szereplője a darabnak a köpönyeg, amely a hatalom jelképe, és amely önálló életet él a színpadon. Közte és Popriscsin között erős konfliktusok alakulnak ki. "A köpönyeg az egész gogoli életműre utal" - jelentette ki Köllő Miklós.

A rendező hozzátette: az is változás a korábbi előadásokhoz képest, hogy nem íróasztal mögül, naplót írva mondják el a történetet, hanem ténylegesen eljátsszák a történéseket.

A darabot június 2-án mutatják be a Sík Ferenc Kamaraszínházban, de főként a következő évadban játsszák majd. Köllő Miklós elárulta: nem kizárt, hogy jövő nyáron nyugat-európai fesztiválon szerepel majd a darab. Van ilyen érdeklődés - mondta, de erről részleteket egyelőre nem kívánt elárulni.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Krémes keringő című előadás az Újszínházban
Az orosz barát az Örkény Színházban
színház

A Katona József Színház Közösségi színházi projektjének bemutatójáról
Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
gyerek

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg az ország legjelentősebb illusztrációs pályázatát


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés