bezár
 

színház

2017. 09. 09.
Őszi turnéra indul a Winterreise
Első külföldi vendégjátékára készül a Proton Színház koncertszínáza, a Winterreise
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hans Zender 1993-ban, bő 160 évvel Schubert ma is döbbenetes hatású dalciklusának megszületése után, az eredeti dalok zongorakíséretét átírta kiszenekarra. Érzékibbé hangolta a versek akusztikáját, szinte érezni, ahogy arcunkba vág a fagyos szél… Mundruczó Kornél ehhez a változathoz készített videóinstallációt, mely Szemenyei János szólójával kiegészülve alkot egy egységet. 

„A videoinstalláció filmkockái valóságos magyarországi menekülttáborok lakóit örökítették meg. A velük töltött idő inspiratív tapasztalat volt, amely egy-egy sokatmondó jelenet segítségével szembesített bennünket megannyi ember alapvető egzisztenciális problémáival. Ahogyan megmerítkeztem az elhagyatottság és reménytelenség e világában, olyan mély megrendülés fogott el, amelyről szavakkal már nem, csak zenével lehet számot adni.”– Mundruczó Kornél

Szkéné színház

A két alkotó már sokadjára dolgozott együtt (Nehéz istennek lenni, Szégyen, Demencia), azonban ebben a koncertszínházi előadásban mindketten merőben új útra léptek: a zenés színész szakon végzett Szemenyei „oneman” opera estjén elhangzó dalok mögé, Mundruczó az ember elhagyatottságáról, magányáról mesélő költői képeket komponált.

"Mundruczó Kornél rendezésében az úton levés motívumának sajátosan aktuális olvasatát adta, a kényszerből vállalt utazás, a menekültlét és az otthontalanság kérdéseivel foglalkozott.” – operavilág.hu

Az elődás a frankfurti Fremd bin ich… (Idegen vagyok…) Schubert zenetörténeti kulcsművére épülő Winterreise fesztiválon 2017. szeptember 19-én és 20-án olyan komolyzenei nagyságok mellett lesz látható, mint Schiff András, zongoraművész, a Londoni Filharmonikus Zenekar vagy a frankfurti Ensemble Modern.

A Proton Színház előadása az Óbudai Danubia Zenekarral együttműködésben készült – 2015-ben a CAFé Budapest keretén belül –, 2017-ben pedig a Trafó Kortárs Művészetek Házában volt látható. 2018-ban a FILC – Fischer Iván Lakásszínházában lesz műsoron.

Alig ért haza a Zürcher Theater Spektakelről Mundruczó egy másik rendezése, a Látszatélet, hamarosan újabb meghívásoknak tesz eleget: októberben Szentpétervárra (Baltic House Theatre Festival), Vilniusba (Sirenos) és Utrechtbe (Spring in Autumn) utazik az előadás. A külföldi turnéállomások után Budapesten legközelebb november 27-én, 28-án, majd 29-én a dunaPart – kortárs magyar előadó-művészeti platform keretében lesz látható a Trafó Kortárs Művészetek Házában. 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál nyitóelőadásáról
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban

Más művészeti ágakról

Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából
Tudósítás az ELTE Tolnai-emléknapjáról - első rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés