bezár
 

színház

2017. 11. 18.
A fiatalokat és a családokat szólítja meg a cseh Színházak éjszakája
Kokes János, az MTI tudósítója jelenti:
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint 30 csehországi város mintegy 120 színjátszó együttese kapcsolódik be az idén a Színházak éjszakájába, amelyet szombaton rendeznek - közölte szombaton Pavla Petrová, a prágai Művészeti Intézet-Színházi Intézet igazgatója, amely az akciót országos szinten koordinálja.

Csehországban az idén ötödik alkalommal rendezik meg a Színházak éjszakáját. Először 25 város 80 színjátszó együttese vett részt és a nézők száma meghaladta a 40 ezret. Azóta gyakorlatilag minden színházzal rendelkező város bekapcsolódott a rendezvénybe és a nézők száma átlagban 55-65 ezer között mozog. Az idén Csehországban nincs központi témája a rendezvénynek, de a színházak összesen mintegy ötszáz akciója mindenütt kiemelten a fiatal nézőkhöz vagy a családokhoz szól - mondta Pavla Petrová.

A rendezvény keretében a különféle előadások mellett az érdeklődőknek egyebek között lehetőségük lesz elbeszélgetni a színészekkel, a rendezőkkel, meglátogathatják a színházak nézők elől egyébként elzárt tereit, megismerhetik néhány előadás előkészítésének kulisszatitkait és több helyen érdekes kiállításokat is nyitnak. Néhány színház lehetőséget teremtett arra is, hogy az érdeklődők különféle kosztümökben lefényképezhessék magukat a színészekkel.

Az idén is folytatódik az a hagyomány, hogy a modern technika segítségével több város rendezvényeit - Prága, Brünn, Ostrava, Olmütz, Pilsen - összekapcsolják egymással.

A színházak éjszakájának részletes csehországi programját a www.nocdivadel.cz honlapon hozták nyilvánosságra. A programok mindenütt ingyenesek vagy a belépő csak jelképes.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Interjú a Rég volt, mese volt, minden szava igaz volt című darab kapcsán
Márfi Márk Telik című drámájának 82. előadásán jártunk
Interjú Szabó Imola Juliannával, a MáSzínház Ha, én… című előadásáról
színház

A Punchdrunk Viola's room előadása Londonban

Más művészeti ágakról

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
art&design

Diki Luckerson: Haladás labirintus szája felé
gyerek

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg az ország legjelentősebb illusztrációs pályázatát
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 1. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés