bezár
 

art&design

2018. 01. 16.
Idefordul - Agnes von Uray kiállítása a Budapest Galériában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idefordul címmel nyílik Agnes von Uray kiállítása 2018. január 18-án a Budapest Galériában. 

"Agnes von Uray – ez a név egy súlyos krízis nyomán újrakezdett életet és újragondolt életművet takar. A Szépfalvi Ágnesként ismert, jelentékeny pályát befutott festő tabula rasára törekedett mindennapjaiban és a műtermében is.

prae.hu

Munkái azokról a művészi lehetőségekről szólnak, amelyeket az utóbbi években végig próbált a lehetséges és számára leginkább megfelelő utat keresve. Dolgozott fémmel és konceptuális lightboxokat készített, melyeken a tőmondatszerű szöveg és a fény együttese a döntő. Modellek után nézett legszűkebb környezetében: önterápiaként lényegre törő, formailag változatos sorozatot rajzolt-festett a mindig közelében látott macskáról, és ugyanígy: felvállalva a provokatív közhelyszerűséget, balatoni tájakat örökített meg Földváron. Táblakép-festészetét is ebbe az irányba kormányozta: a tudatosan alkalmazott „bad painting” eklektikus, következetlen, festői szempontból képtelen, hibás, rontott eszközeit gátlások nélkül használta fel bizarr – és a legkevésbé sem „gyűjtőbarát” – női és férfi aktábrázolásain. Az Idefordul címet inspiráló portré-animációk néhány másodpercre koncentrálják a látványt; a filmeken a személyiség pillanatnyi, múló feltárulkozásának lehetünk tanúi.

Kiállítása meglepő és őszinte önreflektív gesztus: arról szól, hogy mit gondol Agnes von Uray a mai festészetről, a művészi pályáról és az élet művészetnél fontosabb oldaláról." (Andrási Gábor) 

 

Idefordul | Agnes von Uray kiállítása

Megnyitó: 2018. január 18., (csütörtök) 18:00

Megnyitja: Aknai Katalin művészettörténész

Kurátor: Andrási Gábor

Megtekinthető 2018. január 19. és 2018. február 25. között a Budapest Galériában.

(1036 Budapest, Lajos utca 158.)

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából

Más művészeti ágakról

Jutta Bauer Nagypapa őrangyala című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 50. számáról
gyerek

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg az ország legjelentősebb illusztrációs pályázatát


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés