bezár
 

színház

2018. 04. 22.
Dog Story címmel tartják az évad utolsó bemutatóját a Játékszínben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dog Story címmel tartják az évad utolsó bemutatóját a Játékszínben A szerelemről, a hűségről és a felelősségről szóló Dog Story című darabot tűzi műsorra a Játékszín az idei évad utolsó bemutatójaként május 19-én.

A zenés produkciót fiatal musicalénekesek fellépésével, Szirtes Tamás rendezésében láthatja a közönség. A Dog Story című bemutatóval új közönség felé nyit az intézmény, az off-Broadway-darabot Magyarországon először a Teréz körúti színház tűzi műsorra.

Szkéné színház

A négyszereplős produkciót a műfaj legújabb generációjának képviselői fémjelzik. Foki Veronika mellett a kettős szereposztásban Solti Ádám és Nagy Balázs, Puskás Peti és Sándor Dávid, valamint Tóth Angelika és Török Anna látható.

Eric H. Weinberger és Gayla D. Morgan musicaljének ősbemutatóját 2014-ben Floridában tartották, majd a darab 2016 novemberében New Yorkban is bemutatkozott off-Broadway-produkcióként.

Szirtes Tamás az olvasópróbán kiemelte: a Dog Story csak látszólag romantikus, zenés komédia. "Valójában a szerelem, a bizalom és felelősség tárgykörének mélyebb rétegeibe is elvezet, a virtuóz, könnyed megvalósítás ellenére pedig módot nyújt a színészi karakterábrázolásra".

A produkció látványvilágát Kovács Yvette Alida tervezte. Az előadáshoz kitalált tér különlegessége, hogy állandóan változik.

Mint Bank Tamás igazgatót idézik, a musical, amellett, hogy állandó közönségük ízlésének is megfelel, "a maga szereplőgárdájával és témájával, a szerelemmel, tizenöt éves kortól tökéletes esti szórakozás, akár első önálló programként, akár többgenerációs családi élményként".

A darab fordítását Bárány Ferenc és Puller István jegyzi. Az előadás zenei vezetője Gulyás Levente, az énekesek felkészülését Köteles Géza és Furák Péter segíti, a koreográfus Tihanyi Ákos.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek

Más művészeti ágakról

Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!
Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés